SportVereség Budapesten

2016. március 20., vasárnap
 
Vereség Budapesten

Vereséget szenvedett a Vásárhelyi Kosársuli a Budapesti Honvéd otthonában. A hazaiak csak ritkán engedték át a vezetést a kék-sárgáknak, akiknek a döntő pillanatokban mindig megremegett a kezük. 

 

 

 

 

A vendégekhez írták az első pontokat a jegyzőkönyvben, de ezután egy ideig kevés sikerélményük volt Pavlovicéknak. A Honvéd magához vette az irányítást, és 7 perc után már 17-9-re vezettek, és az előnyükből csak néhány pontot engedtek el.

 

A folytatásban még közelebb araszolt a Csongrád megyei alakulat. Sőt az eredményesen játszó Wirth és Czibere pontjaival fordítani tudtak. (33-35) A másik oldalon Stefán és Sinkovits volt eredményes. A Kosársuli nem élvezhette sokáig a vezetést, mivel egy-két perc alatt ismét fordult a kocka, így a nagyszünetben már Puskás Artúr legénysége vonulhatott pihenőre jobb helyzetben.

 

41-38-nál kezdődött a harmadik 10 perc. Ezután is szoros maradt az állás, a Kosársulinak jött ki jobban a lépés ebben az időszakban. Az egész meccsen jól játszó Varga Dániel kettesével egyre zárkóztak fel. Az utolsó momentumok azonban a fővárosiaké voltak, így a zárónegyed előtt megint megléptek valamelyest.

 

Izgalmasnak ígérkezett a végjáték, de a nem túl népes közönségnek végül nem kellett tövig rágnia a körmét. A Vásárhelyben nem volt elég erő, hogy újítson, semmi nem jött be nekik. Többször megközelíthették volna a budapestieket, de nem sültek a támadásaik. Ennek köszönhetően Szalayék otthon tartották a győzelmet.

 

 

Budapesti Honvéd - Vásárhelyi Kosársuli 76-71 (23-18, 18-20, 16-14, 19-19)

NBI B csoport, XX. forduló vezette: Török Z., Sabáli L. és Németh A.

Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok, 50 néző.

Kosársuli: WIRTH 12, Kelemen 11/3, Pavlovic 6, Vas 7, VARGA D. 20,

csere:  Czibere 11/3, Kis Molnár -, Rostás G.4

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: „Jól küzdöttünk, de sajnos a végjátékban sokat hibáztunk, és nem is dobtunk jól."

 

Március 25-én pénteken a MAFC II lesz az ellenfél a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

A kínálat eddig sem volt piskóta

A kínálat eddig sem volt piskóta

Újabb tizenhét vadonatúj névvel bővült az idei SZIN-en fellépők sora. Tudtad? Idén bárki színpadra léphet aki szeretné megmutatni tudását a nagyközönség előtt.
Öt vásárhelyi a Szakma Sztár döntőjében

Öt vásárhelyi a Szakma Sztár döntőjében

Hódmezővásárhely szakképzésének sikereként is értelmezhető, hogy idén a fővárosi döntőbe bejutott 13 Csongrád megyei tanuló közül öten vásárhelyen tanulnak. Nevekkel!
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.