KözéletRoma tolerancia nap

2013. november 26., kedd
 
Roma tolerancia nap

November 27-én délután 5 órakor a Jókai utcában, a Csúcsi Olvasókörben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság és a Hódmezővásárhelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat „Roma Tolerancia Napot” rendez.

 

 


A program célja a helyi rendőrkapitányság és a helyi kisebbség együttműködésének előmozdítása, javítása, valamint az áldozattá-és elkövetővé válás megelőzése, emellett a rendőrség és a roma kisebbség közötti konfliktus és előítélet-mentes viszony megteremtése, mondta Szenti Szabolcs a Vásárhelyi Híreknek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arról is beszélt, hogy az eseményre olyan roma származású személyek is meghívást kaptak, akiknek az életútja példaként szolgálhat a roma fiatalság körében.

 

A rendőrség munkatársai bűn- és balesetmegelőzési programokkal várják az érdeklődő fiatalokat. A program részeként Rafael György roma mediátor tart előadást és a Fivérek zenekar koncertezik.

A rendezvényen részt vesz Dr. Rádi Norbert rendőr alezredes Hódmezővásárhely rendőrkapitánya, Mátray Attila a vásárhelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

 

Olvassa el ezt is!

Miniszteri elismerés a vásárhelyi katonának

Miniszteri elismerés a vásárhelyi katonának

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter kitüntette Mag István tizedest, akinek a lélekjelenlétén múlott hogy nem történt tragédia a Hódmezővásárhelyre tartó buszon.
Diákzsaruk lesznek

Diákzsaruk lesznek

November 22-én délelőtt a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolában elkezdték a kiképzését azoknak a 6-8. osztályos diákoknak, akik baráti körükben kortárs segítőként majd támogatják a rendőrség bűnmegelőzési munkáját.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...