KözéletRezsipont a vásárhelyi Városházán

2014. január 13., hétfő
 
Rezsipont a vásárhelyi Városházán

Korszakváltás ment végbe az elmúlt négy évben a fogyasztóvédelemben, ennek a legmeggyőzőbb példája, hogy a fogyasztói jogok védelme bekerült az alaptörvénybe - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón január 13-án Budapesten.

 

 

Szatmáry Kristóf elmondta: a fogyasztóvédelemről szóló törvény jelentős módosítását tavaly ősszel fogadta el az Országgyűlés, ennek a rendelkezései januártól, illetve részben hétfőtől hatályosak. A módosítás hangsúlyos eleme a kiszolgáltatott fogyasztói rétegek helyzetének javítása - mutatott rá. Emlékeztetett arra is: január 13-tól a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatán öt percen belül jelentkeznie kell az ügyintézőnek.

 

Az új szabályozás szerint a fogyasztóvédelmi hatóság már az első esetben bírságot szab ki, ha például idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal - mutatott rá. Ismertetése szerint egy másik, januárban hatályba lépett módosítás megtiltotta az újabb fogyasztói csoportok létrehozását, az új szabályozás szerint a 2012. január elseje előtt alakult csoportokat be kell jelenteni a fogyasztóvédelmi hatóságnál.

Kérdésre válaszolva közölte: a csoportok számáról eddig csak becslések vannak, februártól pontosabb választ lehet adni. A módosításnak az a lényege, hogy a hatóság januártól a teljes területet feltérképezze - mondta. Rámutatott: januártól a termékbemutatókra is új szabályok vonatkoznak, ezeknek a megtartását például a települések jegyzőinél be kell jelenteni.

Több milliós bírságra számíthatnak azok a szolgáltatók, akik ezt a rendelkezést nem tartják be. "Több tízezer vagy százezer magyar állampolgár idegrendszerét tudjuk ezzel kímélni" - fogalmazott az államtitkár.

Kiemelte, hogy a módosítás legjelentősebb része az állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer megteremtését szolgálta. Január 13-tól a fogyasztóvédelmi hatóságon belül rezsipontokat állított fel megyei szinten, a számlákról a lakosság így több információhoz juthat.

 

Elsőként Hódmezővásárhelyen nyílt Fogyasztóvédelmi Tájékoztató Iroda. Almási István polgármester és Polner Eörs a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója január 13-án adta át a Városháza földszintjén az irodát, ahol a közüzemi szolgáltatókkal, a számlákkal, az internetes kereskedelemmel, a jótállással, szavatossággal kapcsolatos kérdésekben, jogorvoslati lehetőségekben kaphatnak segítséget a fogyasztók. A Tanácsadó Iroda munkatársai segítségével az ügyfelek a békéltető testület előtti eljárást is kezdeményezhetik.

 
 
Forrás: MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

A Ginkgo Hotel új résztulajdonba került

A Ginkgo Hotel új résztulajdonba került

Mára a régió egyik meghatározó szállodája lett a hódmezővásárhelyi Ginkgo Hotel. Januártól már ezt a rövid nevet használják, mert tavaly év végétől kivált a Best Western láncból.
Zöld jelzést kapott a Gregus Máté Szakképző

Zöld jelzést kapott a Gregus Máté Szakképző

Idén is elindulhat egy-egy informatika és gépészet osztály a hódmezővásárhelyi Szakképző Iskolában. Sok nyolcadikos és szülei számára igazán jó hír.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.