KözéletRestaurálták Magyarország legnagyobb első világháborús szobrát

2017. augusztus 17., csütörtök
 
Restaurálták Magyarország legnagyobb első világháborús szobrát

Pásztor János Hódmezővásárhely hősi halottainak emléket állító alkotása csütörtökön került vissza a Kossuth térre.

 

 

 

 


Kószó Péter alpolgármester a helyszínen elmondta, a szobrot az első világháború huszadik évfordulójára állíttatta Hódmezővásárhely városa. Az öttonnás, csaknem hatvan darabból álló lovas szobor az ország legnagyobb első világháborús alkotása.

 

A mainál lényegesen nagyobb közigazgatási területű Hódmezővásárhelynek 1914-ben 62 ezer lakosa volt, a város a világháború alatt csaknem 15 ezer katonát állított ki. A hősi halottak száma csaknem háromezerre tehető, beleértve azok többségét is, akik a harcok után hunytak el valamilyen a csatatéren szerzett sérülés, vagy betegség következtében - emlékeztetett az alpolgármester. 

 

Mint arról írtunk, (cikk a lap alján) a háború centenáriuma alkalmából a város közgyűlése pályázatot írt ki az elesett hódmezővásárhelyi katonák nevének megörökítésére a szobor környezetében. A városképhez és a közvetlen környezethez legjobban illeszkedő, a kegyeleti igényeket is szem előtt tartó tervnek a zsűri a szombathelyi Szilágyi Balázs munkáját találta, amely rozsdabarna árnyalatú corten acélból készült, alulról megvilágított sávon helyezi el a hősök neveit, ezzel teljessé téve az emlékművet.

Megvalósítják Szvet Tamás helyi képzőművész elképzelését is, így a digitális térben is megörökítik a hősi halottak emlékét.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

 A vásárhelyyi katonák emlékműve

 

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Mégis Vásárhelyen játssza hazai meccseit a HFC

Mégis Vásárhelyen játssza hazai meccseit a HFC

Az MLSZ legfrissebb elnökségi határozata szerint mégis Hódmezővásárhelyen játszhatja NB III-as mérkőzéseit a vásárhelyi klub csapata.
Ünnepi hétvége

Ünnepi hétvége

Államalapító Szent István Király tiszteletére háromnapos ünnep, ezen belül a XIII. Bor- és Gasztrofesztivál lesz Vásárhelyen. Részletes program!
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.