SportMégis Vásárhelyen játssza hazai meccseit a HFC

2017. augusztus 15., kedd
 
Mégis Vásárhelyen játssza hazai meccseit a HFC

Az MLSZ legfrissebb elnökségi határozata szeint mégis Hódmezővásárhelyen játszhatja NB III-as mérkőzéseit a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgó csapata. A gárda így már augusztus 19-én is a városi stadionban fogadja a Makó FC-t.

 

 

 

 

 

A klub tájékoztatása szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség hozzáállása nagyon pozitív volt, mindenben segítséget ígértek az egyesületnek. Az elnökségi határozat értelmében pedig hitelesítették a pályát, így Vásárhelyen játszhatják Bordás Dánielék a hazai mérkőzéseiket.

 

Korábban a fedett lelátó hiánya miatt úgy tűnt, hogy Makón kénytelenek a hazai rendezésű meccseket lejátszani a kék-sárgák. A pályahitelesítési engedély birtokában viszont minden őszi NB III-as meccset a hódmezővásárhelyi Városi Stadionban rendeznek.

Rögtön kezdésként, a bajnokság második fordulójában egy megyei rangadót játszik a csapat a Makó FC ellen.

 

A szurkolók a szezonbérletet 6000 forintos áron tudják megvásárolni a stadion területén minden nap este 6 órától Gyürki István technikai igazgatónál. A szezon során a felnőtt belépők 600 forintos darab áron vásárolhatóak meg, a diák és nyugdíjas jegyek 500 forintba kerülnek, míg  a nők számára most is ingyenes lesz az NB III-as meccsek látogatása.

 

A most induló szezon meccsei:

 

2017. 08. 19. (szombat)
17:30 Hódmezővásárhelyi FC – Makó FC

2017. 08. 26. (szombat)
17:30 Mórahalom VSE – Hódmezővásárhelyi FC

2017. 09. 02. (szombat)
17:30 Hódmezővásárhelyi FC – FC Dabas

2017. 09. 10. (vasárnap)
16:30 SZEOL SC – Hódmezővásárhelyi FC

2017. 09. 17. (vasárnap)
16:30 Hódmezővásárhelyi FC – Budapest Honvéd-MFA II.

2017. 09. 24. (vasárnap)
16:00 Paksi FC II. – Hódmezővásárhelyi FC

2017. 10. 01. (vasárnap)
16:00 Hódmezővásárhelyi FC – Vecsési FC

2017. 10. 08. (vasárnap)
15:00 PMFC – Hódmezővásárhelyi FC

2017. 10. 14. (szombat)
15:00 Szentlőrinc SE – Hódmezővásárhelyi FC

2017. 10. 22. (vasárnap)
14:30 Hódmezővásárhelyi FC – Szekszárdi UFC

2017. 10. 28. (szombat)
14:30 Iváncsa KSE – Hódmezővásárhelyi FC

2017. 11. 05. (vasárnap)
14:30 Hódmezővásárhelyi FC – Kozármisleny FC

2017. 11. 11. (szombat)
13:30 Tiszakécske – Hódmezővásárhelyi FC

2017. 11. 19. (vasárnap)
13:30 Hódmezővásárhelyi FC – Rákosmente KSK

2017. 11. 26. (vasárnap)
13:00 Hódmezővásárhelyi FC – Dunaújváros

 
 
Forrás: hfc1912.hu
VH
 

Olvassa el ezt is!

Beindult a rakéta!

Beindult a rakéta!

A vásárhelyi Kecskés Ákos alig 2 héttel a júliusi szerződés aláírás után, már nagyszerű győzelemhez segítette hozzá új futball csapatát.
Felborul Vásárhely közlekedése

Felborul Vásárhely közlekedése

A huszadikai programokat új helyszínen rendezik. Egy hétig az átmenő forgalom miatt teljesen felbolydul a belváros. Több balesetveszélyes pont lesz.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 4. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.