Kultúra, oktatásReprezentatív gyűjtemény reprezentatív helyen

2012. november 9., péntek
 

A legmodernebb gördülő polcos rendszerű raktárak feltöltése és a katalogizálás a következő év feladata az ősz első napján átadott múzeumépületekben.

 

 

Fotók: VH©

 

 

„Ha most kezdődnének az építkezések, kérnék még egy szintet” – illusztrálta egy kissé sarkosan a helyzetet Nagy Imre igazgató, arra a kérdésre, elég-e a hely a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum régi és új épületszárnyába kerülő néprajzi és helytörténeti gyűjtemény, illetve régészeti leletek elhelyezésének. „Természetesen azért nincsenek gondjaink, mindennek meglesz a helye, csak egy-két nagyobb darab, mint például egy legalább ötméteres ladik elhelyezése jelent gondot, de megoldjuk,” tette hozzá az igazgató, aki november 8-án délben múzeumi bejárásra invitálta a sajtó képviselőit.

 

150 ezer darabos gyűjtemény korszerű elhelyezése a cél a következő hónapokban, fogalmazott Nagy Imre. A múzeum 2009 nyarán költözött ki a dr. Rapcsák András út 16-18. szám alatti épületkomplexumból, melyet a 21. század látogatói és múzeumszakmai igényeinek megfelelően újítottak föl és bővítettek ki. A Petőfi utca sarkán kialakított épület alagsorában, a régészeti leleteket helyezik el, dobozokban, precízen felcímkézve. A dobozokban a feltárás során talált töredékek, régi emberi és állati csontok mellett, például olyan, a laikus számára jelentéktelen, de a kutatóknak beszédes lelet is található, mint például a Csomorkányi templom építéséhez használt habarcs darabája. Az igazgató megjegyezte, ezek a leletek a kutatók munkáját segítik, hiszen hatalmas anyagi ráfordítást igényelne a régészeti anyag kiállításra történő restaurálása, előkészítése, illetve maga a kiállítás installálása. Ettől függetlenül, a terveik között szerepel, a belvárosi sportcsarnok és a 47-es út építése során feltárt leletek bemutatása.

(Erről bővebben olvashat a lap alján!)

A legmodernebb gördülő polcos rendszerű raktárak feltöltése és a katalogizálás a következő év feladata az ősz első napján átadott múzeumépületekben. Háromszintes, modern kialakítású rész épült, ahol a raktárak és a restaurátorműhelyek kaptak helyet. A földszintre, az átmenő raktárba érkeznek a leletek és a műtárgyak, ahol a muzeológusok és restaurátorok előzetesen megvizsgálják őket. A Deák Ferenc utcára nyíló üvegportálos műhelyben – ahova majd az érdeklődő járókelők is bepillanthatnak – tisztítják és restaurálják a tárgyakat.

 

A néprajzi és régészeti anyag mellett a helytörténeti gyűjtemény több mint 8900 műtárgyat őriz. Legrégebbi darabja egy 1491-ből származó, II. Ulászló által kiadott oklevél. A gyűjtemény legnagyobb részét a vásárhelyi céhek, a helyi iparszervezetek emlékei alkotják, de őrzi Vásárhely polgárainak hagyatékát, a város politikai és kulturális életének emlékeit is.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Megtanultuk Kingéc nevét


 

Csak egy estére a közönség is láthatja a páratlan kingéci ezüstleletet

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.