SportMegint nagyot fog szólni!

2013. május 12., vasárnap
 
Megint nagyot fog szólni!
Ismét pattog a kosárlabda, és nyomják majd a kemény hip-hop zenét május 18-án a Hódtói Sport Centrumban.Ez lesz már hetedik Centrum Streetball Bajnokság.

 

 

 

Ismét eljönnek a budapesti, szentesi, algyői, továbbá számos település streetball játékosai és természetesen Vásárhely legjobbjai a május 18-i VII. Centrum Streetball Bajnokságra.  

Fekete István a raphirek.hu gazdája és Bán Viktória, valamint segítőik kitűnő és lelkes szervező munkájának köszönhetően egyre nagyobb a hódmezővásárhelyi  Centrum Streetball Bajnokság híre.

 

Fekete Thamole István a Vásárhelyi Híreknek elmondta, remekül haladnak az előnevezések, az eddigi résztvevők mellé több új csapat jön, például még Sopronból is. Idén bővült a támogatók sora, ami a versenyzők egész napos ellátáshoz és a nyereményekhez is hozzájárul. Idén a Vásárhelyi Kosársuli is bekapcsolódott, amely a pályák díjmentességével segíti a bajnokság lebonyolítását.

 

Megírtuk,  Fekete István és barátnője 2011 tavaszán határozta el, hogy lerakja a városban, a sportot és hip-hop zenét kombináló utcai kosárlabdázás alapjait. A folyamatosan növekvő számú nevezés, egyértelműen a siker jele, nem utolsó sorban olyanokat is megmozgat, akik esetleg nem akarnak egyesületi viszonyok között sportolni. A jó társasági életről nem is beszélve, hiszen ezeket a fiatalokat a kosárlabda mellett még valami összeköti: a hip-hop zene és életérzés. Nézőként is érdemes ebbe belekóstolni május 18-án szombaton. A bajnokság ismét a Hódtói Sport Centrum streetball pályáin zajlik, amelyeket tavaly 31 milliós uniós támogatásból újítottak fel.

 

Az első három helyezett érmet és oklevelet kap, valamint három különdíjat is átadnak. Egy-egy nyomtatott pólóval pedig szeretnék maradandó emlékké tenni a bajnokságot.

Fekete Thamole István azt is elmondta, május 16-ig lehet nevezni a thamole@freemail.hu -ra. Szokás szerint ismét lesz hárompontos dobó verseny és persze különdíjak: Legértékesebb játékos díj, Legvagányabb csaj díj és Fair-Play díj.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Rendőröket akart kirabolni, jogerősen öt évet kapott

Rendőröket akart kirabolni, jogerősen öt évet kapott

A 21 éves hódmezővásárhelyi Balog Ádám a bűncselekmény napjának reggelén, mielőtt elindult volna, az interneten utánanézett, mekkora büntetést kaphat fegyveres rablásért.
Visszavágni a Honvédnak

Visszavágni a Honvédnak

A Kosársuli talán végre teljes kerettel tud május 17-én, pénteken pályára lépni, és mindenképp meg akarja őrizni 2013. január eleje óta tartó hazai veretlenségét.
Tanévnyitó az MGK-n

Tanévnyitó az MGK-n

Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
 
Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyi sportolókat méltattak
Vásárhelyi sportolókat méltattak A város sportéletében is jelentős értéket képviselő eredményeket elért három fiatal vásárhelyi sportolót köszöntött a pénteken Márky-Zay Péter.