SportRemek teljesítmény - szép végeredmény

2023. november 14., kedd
 
Remek teljesítmény - szép végeredmény

Nehéz helyzetben, csodálatos játékkal szerezte meg első győzelmét vendégként az NB I/B Zöld csoportjában a Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

 

 

 

A megbízott edző, Utasi Gábor irányításával a csapat az első perctől a lefújásig vezetve 85-71-re nyert a Dunaharaszt otthonában.

A szerdai, Békéscsaba elleni Hepp Kupa-továbbjutás éreztette a hatását a vasárnapi, Dunaharaszti MTK ellen megvívott bajnokin a Kosársuli-játékosokon, ugyanakkor egyáltalán nem volt zökkenőmentes a hét második fele, egyben a felkészülés: Vuk Pavlovic vezetőedző váratlan távozását követően kellett felocsúdnia a fiatal keretnek. Ez a jelek szerint remekül sikerült, hiszen a megbízott edző, a Kosársulit az utóbbi években többször is irányító Utasi Gábor vezetésével remekül teljesített a csapat.

 

Már a találkozó legelején látszott, hogy pazar napja lesz a Kosársulinak, hiszen Kelemen kettő és Borbáth egy triplájával 2-9 állt az eredményjelzőn a második perc elején. Ezt követően picit megállt a lendület, hogy aztán a negyed közepén Kelemen, Borbáth, Pinnyey és Balogh pontjaival folytatódjon – 7-13-nál, a 4. perc végén időt is kért Ughy Albert. Simonics vezetésével közelebb is jött a DMTK, amire Utasi Gábor válaszolt egy időkéréssel (14-16, a 7. perc eleje), és ez nagyon jókor érkezett, hiszen a következő másfél percet zsinórban négy sikeres hármassal (Borbáth, Borbáth, Pinnyey, Knyur sorrendben) 14-2-re nyerte meg a csapat. Mínusz tizennégyről csak mínusz tizenegyre tudott zárkózni a Dunaharaszti az első játékrész végére, így stabil előnnyel kezdhette a második negyedet a Kosársuli (21-32).

 

A játék képe nem változott, a Dunaharaszti továbbra sem találta az ellenszert, és bár Ughy Albert a 13. percben ismét időt kért, Balogh triplájánál már tizenöttel ment a Kosársuli (23-38). Innen a hazaiak percei jöttek, 7-0-val visszazárkóztak tíz ponton belülre, ám a félidő vége Bálint hármasainak és Pinnyey remek játékának is köszönhetően ismét a vásárhelyieké volt, így tizenkét pontos különbséggel mehettek pihenni a csapatok (34-46).

 

A nagyszünetet követően Bálint újra szórt egy triplát, majd Balogh is villant (42-56, 23. perc), ám valahol tudni lehetett, hogy a parádés dobóforma nem tart örökké. Ezt a hullámvölgyet használta ki sikeres támadásokkal és jó csapatjátékkal a DMTK, így a harmadik negyed végére veszélyesen közel értek a Kosársulihoz (53-59).

 

A 41 lepattanót gyűjtő, a palánk alatt és a távolról is erős játékot bemutató, összesen 15 triplát dobó Kosársuliból Borbáth 30 pontig, Bálint dupla-dupláig (19 pont, 10 lepattanó), Pinnyey 13 pontig és 9 lepattanóig jutott, de a kezdőötösből Balogh (9 pont, 7 lepattanó, 6 assziszt) és Kelemen (10 pont) is remek teljesítményt nyújtott fizikálisan és mentálisan is. Talán utóbbi volt most az igazán fontos.

 

NB I/B Zöld csoport, 8. forduló:

Dunaharaszti MTK - Vásárhelyi Kosársuli  71 - 85 (21-32, 13-14, 19-13, 18-26)

Dunaharaszti Sportcsarnok. Vezette: Horváth, Szalai, Csák

DMTK: Pafféri 15/3, Simonics O. -, Fekete 3/3, Imolay 18/6, Vasas 2
Cserék: Rozs 18, Magashegyi 7/3, Simonics L. 5/3, Szatmári  3
Vezetőedző: Ughy Albert

Kosársuli: Borbáth 30/15, Balogh 9/6, Kelemen 10/6, Bálint 19/12, Pinnyey 13/3
Cserék: Knyur 3/3, Kass 1, Bősz -, Filak –
Megbízott edző: Utasi Gábor

 

Utasi Gábor: „Nehéz helyzetben mutatkozik meg, hogy mennyire van egyben egy csapat. Sikerült bebizonyítaniuk a fiúknak, hogy a Kosársulinak csupa nagybetűs felnőttCSAPATA van. Koncentráltan kezdtük a találkozót, mindent is bedobtunk. Később voltak hullámvölgyek, de ilyenkor mindig volt valaki, aki átlenditette a csapatot. Jó érzés volt újra NB I-es csapattal nyerni!”

 

Az U20-as csapat 51-29-es félidőt követően 104-70-re kikapott a bajnokságot hibátlan mérleggel vezető hazaiaktól, így visszacsúszott a tabella 3. helyére.

Folytatás november 17-én, pénteken 18:30-tól hazai pályán, az egri Eszterházy SC ellen.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Januártól MR diagnosztizálás lesz Vásárhelyen is

Januártól MR diagnosztizálás lesz Vásárhelyen is

Az új Siemens gyártmányú készülék megérkezett Vásárhelyre. Ez azt is jelenti, hogy a legkorszerűbb MR diagnosztizálásért már majd nem kell Szegedre utazni.
Hódmezővásárhelyi szociális dolgozók kitüntetése

Hódmezővásárhelyi szociális dolgozók kitüntetése

November 8-án díszközgyűlésen adták át a Hódmezővásárhely Szociális Ügyének Szolgálatáért díjakat. Idén hárman kapták meg.
 Felmérik a haderő kijelölt készenléti erőit

Felmérik a haderő kijelölt készenléti erőit

Hódmezővásárhelyen november 7-én délelőtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki Novák Katalin köztársasági elnök, jelenlétében megnyitotta a NATO-erőkkel közös gyakorlatot.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.