KözéletReforMaraton 500 Hódmezővásárhelyen is

2017. október 12., csütörtök
 
ReforMaraton 500 Hódmezővásárhelyen is

Bardócz Csaba ikafalvi lelkész és Juhos Gábor hosszútávfutó futott a résztvevőkkel a ReforMaraton 500 elnevezésű rendezvényen Hódmezővásárhely belvárosában október 12-én. 

 

 

 

 

 

 


Az október elején indult ReforMaraton 500 rendezvénysorozaton a hónap végéig ötszáz protestáns templomra helyezik ki Luther Márton 95 tételét a reformáció 500. évfordulójára szervezett jubileumi év keretében. 

Ma délelőtt a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola tanárai és diákjai is kifüggesztették Luther tételeit a főtéri református templom ajtajára.

 

Többször írtunk arról, hogy csaknem négyszáz programot szervezett, illetve támogatott a Reformáció Emlékbizottság 2017-ben, a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévben. Ennek legnagyobb ünnepsége október 31-én Budapesten, a Papp László Sportarénában lesz. Az összművészeti programra a szervezők 13 ezer embert várnak.

 

Mit kell tudni a Reformációról, Luther Márton 95 tétele ITT  (Kattintson!) 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi fekvőbeteget is meglopott

Vásárhelyi fekvőbeteget is meglopott

Sokat kapott az az ápoló, aki a betegek őrizetlenül hagyott értékeit lopkodta és több olyan beteget fosztott ki, akik idős koruk miatt védekezésre képtelenek voltak.

A vásárhelyi önkormányzat festményeket adományozott az Alkotóháznak

A vásárhelyi önkormányzat festményeket adományozott az Alkotóháznak

A tavaly óta ismét régi pompájában vendégeket fogadó, Dr. Wirth Márton orvos egykori házának fényét mostantól kilenc festmény is emeli.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.