Kultúra, oktatásReflektálás lélektől lélekig

2016. június 19., vasárnap
 

Szabadjára engedett művészet által elővarázsolt képzelőerő: megnyílt a Reflexiók című összművészeti kiállítás a Bessenyeiben.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

 

Alkotók, pályázók, érdeklődők sokasága gyűlt össze vasárnap délben a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, a Lucien Hervé Kamera Klub második születésnapja alkalmából megrendezett Reflexiók című összművészeti kiállítás, egyben versenypályázat megnyitója és eredményhirdetése végett. A mai naptól kezdve mintegy 160, szebbnél-szebb, különlegesebbnél-különlegesebb, nyertes alkotás látható az első emeleten.

A pályázat alapját a Klub 18 tagjának 36 műve képezte, ezekre kellett valamilyen képzőművészeti formával – például textíliával, videóval, grafikával, verssel, novellával, balettal vagy zenével – reflektálni. Gyerekektől idősekig jelentkeztek, dolgoztak, képzelegtek a szorgos munkások határon innen és határon túl, aminek eredménye tökéletesen meglátszik: a zsűrinek (Fogarassy Judit balettmester, Hegedűs Zoltán alpolgármester, Hézső Ferenc festőművész, Rókus Ákos filmkritikus, Simon Ferenc irodalmár, Vágó János zeneművész, Benák Katalin publicista) igen-igen nehéz dolga volt, hisz valóban minőségi, szemkápráztató, elgondolkodtató, helyenként meghökkentő, szép alkotások születtek.

Hűvös Oszkár operatőr a kardoskúti puszták csendéletét videózta, de akadt, aki ódát írt a sörhöz, más a való világot öntötte képbe, s a japán versforma, a haiku is megjelent mint irodalmi produktum. A beküldött művek mélysége, mondanivalója, háttéralapja nemhogy megfelelt a kritériumoknak, helyenként túlszárnyalta azokat.

„A fotó arra hivatott, hogy felrázza a képzelőerőt; nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál” – áll a Klub mottójában, és ez tükröződik a kiállításon: Hódmezővásárhely pezsgő művészeti életébe sikerült valami újat, valami különlegeset csempészni.

A megnyitó meglepetés-vendége Eifert János fotóművész volt, aki ma még messzi workshopon dolgozott, hétfőn pedig kiállítása nyílik Győrben. Mégis vállalta a nehézségeket és személyesen hozta el gyönyörű könyveit, valamint személye varázsával adott nyomatékot a fotó erejének szülővárosában.

 

Díjazottak, amelyek között több vásárhelyi is található:

 

Balett: Különdíj: Tóth-Pál Enikő

Dicséret: Szabó Kristóf

 

Videó: Különdíj: Hűvös Oszkár

 

Festészet: 1. helyezetett: Haranghy Gézáné, Különdíj: Vas László, Fülöp Erzsébet

 

Textilművészet: Különdíj: Görbe Anita, Dicséret: Bella Gamma

 

Grafika: 1. helyezett: Karsai Ildikó, Különdíj: Kiss Csaba, Szenténé Kálvai Mária

 

Plasztika: 1. helyezett: Szvet Tamás, Különdíj: Mikula Zsolt, Kovács Katalin

 

Vers: 1. helyezett: Gyuris Gábor, Különdíj: Zentai Eta, Deák Szilvia, Könyvjutalom: Vadászi Árpád, Bátki Fazekas Zoltán, Tóthárpád Ferenc, Stermeczky Zsolt Gábor

 

Novella: 1. helyezett: Szekeres Mónika, Különdíj: Szabó Jolán, Wadolowska Balogh Orsolya, Könyvjutalom: Csengeri Róbert, Stermeczky Zsolt Gábor

 

Zene: Búza András, Horváth-Gál Hanna, Bátki Fazekas Zoltán

 

Gyermek kategória: 1. helyezett: Valis Mia, Különdíj: Takács Zsanett, Boros Bianka

 
 
Nagy Benjámin
 

Olvassa el ezt is!

Előnyben az esztétikus, egyedi, ötletes megoldások

Előnyben az esztétikus, egyedi, ötletes megoldások

Idén is indul a verseny a Virágos Hódmezővásárhelyért cím elnyeréséért. Jelentős változás van a július 31-ig beadható pályázatok kategóriáiban.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.