KözéletPünkösdi emlékezés az egykori hódmezővásárhelyi országzászlóra

2023. május 28., vasárnap
 
Pünkösdi emlékezés az egykori hódmezővásárhelyi országzászlóra

Közel kilenc évtizeddel ezelőtt, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren. 


 

 

 

 

 

Az 1920. június 4-i trianoni diktátumot követően hazánkban szorosan összefonódott a nemzeti törekvés az elszakított területek visszacsatolásának gondolatával, melyből mozgalommá nőtte ki magát az országzászlók állítása mind Budapest székesfővárosban, mind a vidéki Magyarországon. Az országzászlók állandóan félárbocra engedett lobogója a magyar egység eszméit hirdette.

 

Hódmezővásárhelyen, 1934. Pünkösdjén több mint tízezer ember részvételével avatták fel az elszakított területekre emlékező és emlékeztető momentumot a Kossuth téren. Kriván Ferenc szobrászművész és ifjabb vitéz Koncz Péter építész alkotásán a zászló 5 méter magas fehér műkőalapzaton nyugodott, melynek lépcsőzetéből erőteljes és dinamikus vonalvezetéssel nőtt ki egy szabályos trapéz-oldalakat mutató tömb, tetején a rudat tartó magyaros dísszel. – írta az emlékműről a korabeli helyi újság.

 

Az avatóünnepségen Urmánczy Nándor, az Ereklyés Országzászló Nagybizottságának elnöke a következőket mondotta: „Az országzászló hódító úton van. A hódmezővásárhelyi már a nyolcvannyolcadik, amelyet felavatunk. Hódmezővásárhelyen, ezen az ősi színmagyar városban is hirdeti majd az országzászló, hogy nekünk nem szabad megalkudni....” Soós István polgármester vette át az emlékművet a zúgó éljenzés és taps közepette. Ezután a Városi Dalárda elénekelte a "Nem, nem, sohát", majd a Himnuszt követően cserkészek, leventék, frontharcosok, vitézek, iskolások és a szegedi "Bocskai sapkás" Turul Szövetség csapata vonult el tisztelegve az országzászló és az eseményen részt vevő József főherceg, a volt szegedi 46. közös gyalogezred egykori parancsnoka előtt. Az emlékmű vásárhelyi felavatásával városunkban is tárgyi kifejezésre jutott az országzászló nemzetegyesítő gondolata.

 

A második világháborút követően a vásárhelyi országzászló-emlékmű sem működhetett tovább eredeti funkciójában, 1948-ban átalakították szovjet emlékművé, majd 1956-ban lebontották.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A közönség lelkesedése is segítette Kosársulit

A közönség lelkesedése is segítette Kosársulit

Vuk Pavlovic csapata megnyerte a Dunaharaszti elleni párharcot az NB I/B Zöld csoportjában, így az 5. helyen végzett.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A Hód-Fitness SE ismét ott lesz az EB-n

A Hód-Fitness SE ismét ott lesz az EB-n

Az összesített eredmények alapján novemberben Spanyolországban, az Európa-bajnokságon 21 Hód-Fitness SE versenyző vehet részt.
Továbbra is ingyenes a tram-train

Továbbra is ingyenes a tram-train

Úgy tűnik már nem sokáig ingyenes. A bérletek ára is kialakult. Ha a tervezett menetrendet már biztosan tartani lehet, akkor már jegyet kell váltani.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.