SportPolaris-Nord Kupa versenyen jártak a Csomorkány SE sportolói

2016. április 12., kedd
 

Április 9. és 10-én rendezték meg Szigetszentmiklóson a Polaris-Nord kupa nemzetközi tőrversenyt. A versenyen a Csomorkány Vívó Sport Egyesület sportolói is beneveztek.

 

 

 

 

 

A verseny en részt vettek román versenyzők is,  3 nagyvárosból Bukarestről, Temesvárról, Szatmárnémetiből .

Péntek délelőtt a törpici fiúk versenyével kezdődött, a 42 indulóból 9 vásárhelyi fiú volt. Közülük Gémes Ádám és Juhos Benedek egy győzelemre került csak a 8-as döntőtől, így az értékes 10-ik és 15 helyen végeztek.

 

A törpici lányok versenyében 25 induló között két vásárhelyi lány volt. A lányok nagyon ügyesen versenyeztek. Hudák Anna az előkelő 13-ik helyen végzett, neki ez az eddigi legjobb helyezése, ezért külön gratulációt érdemel. A nap legjobb vásárhelyi eredményét Molnár Réka érte el, aki az egész nap folyamán kimagaslóan teljesített. A csoportkörben csak egy veresége volt és a direkt kieséses tábla küzdelmeiben pedig rendre nála magasabban rangsorolt versenyzőket vert meg szoros asszókban, és a döntő ütközetben is csak hosszabbításban egyetlen találattal maradt alul.

Egy elveszített döntő után sokszor nehéz örülni, de a dobogóra állva már tudott Réka mosolyogni és örülni a számunkra nagyon szépen csillogó ezüstéremnek és kupának.

 

Péntek délután a felnőtt B kategóriás versenyszám következett. Itt komoly 30 fős mezőny jött össze, szintén román indulókkal. A román versenyzőkről csak annyit, hogy most jelenleg edzői státuszban dolgoznak, azonban korábban a román ranglista vezetői voltak és több világversenyen értek el kimagasló eredményeket.

A versenyen 3 vásárhelyi fiú képviseltette magát. Miskolczi Tamás és Tóth Gergely az idei évben az Országos Kadet Csapatbajnokságon elért bronzérmével már letette a névjegyét az asztalra. Most a felnőttek között egy B kategóriás versenyen mutathatták meg, mit is tudnak igazán. Tóth Gergely a debreceni 8-ik helyezése után itt is jól kezdte a versenyt, neves versenyzőket verve meg a csoportküzdelmek alatt, azonban a tábla sorsolásánál nem járt szerencsére, így a B kategóriás ranglista 3-ik helyezett Sághy Ervintől vereséget szenvedett.

Miskolczi Tamás ellenkező versenyt futott. A csoportkörben, talán kicsit megilletődve a felnőtt versenyzőktől, közepes teljesítményt nyújtott. Azonban szerencsés sorsolást kapott és olyan magasabban jegyzett versenyzőket kapott ellenfélként a továbbiakban, hogy összeszedett, taktikus és jó vívással egészen a 8-as döntőig jutott el, ahol, egy másik vásárhelyi versenyzőnk, Sápi Ferenc állította meg.

Végül de nem utolsó sorban Sápi Ferenc, aki már sok B versenyen bizonyította, hogy ebben a versenysorozatban neki a dobogón a helye. Ez most sem volt másként. Versenyzőnk az elmúlt szombaton a Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságon vett részt, ahol nagyon rosszul ment a vívás számára és elmondása szerint talán a fáradtság, talán az elhibázott csoportkör is szerepet játszott abban, hogy a 8-as döntőben jutásért 15-7 es vereséget szenvedett Valicsek Pétertől, aki válogatott kerettag versenyző és az idei évben több világkupa versenyen is részt vehetett.

A hibákból tanulva, edzésben maradva és kipihenten vágott neki versenyzőnk a B felnőtt versenynek. Egész nap magabiztos vívást bemutatva álhatott fel a dobogó 3-ik fokára, és azt mondhatja el magáról, hogy a versenyen csak román versenyzőtől kapott ki, magyartól nem. Az, hogy a volt korábbi válogatott vívótól komoly csatában végül 15-7 arányú vereséget szenvedett igenis szép teljesítmény.

 

Eredmények:


Törpici lány tőr:

  2. Molnár Réka Csomorkány

13. Hudák Anna Csomorkány

 

Törpici fiúk tőr:

10. Gémes Ádám

15. Juhos Benedek

 

Felnőtt B kategóriás férfi tőr:

  3 Sápi Ferenc Csomorkány

  8 Miskolczi Tamás Csomorkány

12 Tóth Gergely Csomorkány

 
 
VH-Sápi Ferenc
 

Olvassa el ezt is!

Őrzi elsőségét a HLKC

Őrzi elsőségét a HLKC

Nehéz meccsen van túl a HLKC felnőtt csapata az NII/B Dél-Kelet csoport bajnokságban, de továbbra is őrzik első helyünket a bajnoki tabellán.
Dacolnak a tendenciával

Dacolnak a tendenciával

Az országos adatokhoz képest idén is jelentősen nőtt a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Karára első helyre jelentkezők száma.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.