Kék hírekPisztoly és marihuana

2015. január 30., péntek
 
Pisztoly és marihuana

Három apátfalvi és egy makói férfit fogtak el és állítottak elő a rendőrök a Makói Rendőrkapitányságra január 28-án a délutáni órákban.

 

 

 


A megalapozott gyanú szerint a 33 éves M. Sándor, a 28 éves V. János, a 25 éves N. Henrik és a 24 éves K. Barnabás számos alkalommal fogyasztottak kábítószert Makón. A makói nyomozók az utóbbi két gyanúsítottnál tartott házkutatás során több mint egy kilogramm kábítószernek minősülő zöld növényi törmeléket, továbbá az előállításához szükséges eszközöket foglaltak le.

 

N. Henrik a kihallgatásán elmondta a rendőröknek, hogy 2014 tavaszán három tő marihuána palántát vásárolt K. Barnabástól, akivel aztán osztoztak a termésen, továbbá M. Sándornak és V. Jánosnak is eladott az anyagból.

A gyanúsítottak ellen kábítószer birtoklása vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A V. Jánosnál tartott házkutatás során a rendőrök egy lőfegyvert találtak. Mivel a férfi nem rendelkezett a tartásához szükséges engedéllyel, ezért ellene lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is indult büntetőeljárás.

 

Olvassa el ezt is!

Javulhat az egészségügyi ellátás minősége

Javulhat az egészségügyi ellátás minősége

Lázár: az uniós támogatásból megvalósult fejlesztések után a következő évek fontos feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása
Folytatódik a gyümölcs-program az iskolákban

Folytatódik a gyümölcs-program az iskolákban

Az országos program részeként. Vásárhelyen több mint két és félezer diák kap gyümölcsöt. Csak a hetedikesek és a nyolcadikosok maradnak ki.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.