KözéletJavulhat az egészségügyi ellátás minősége

2015. január 29., csütörtök
 
Javulhat az egészségügyi ellátás minősége

Az uniós támogatásból megvalósult fejlesztések után a következő évek fontos feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

Lázár János a Csúcsi Olvasókörben rendezett lakossági fórumon kifejtette, a kormány az elmúlt években több mint 500 milliárd forintból felújított egészségügyi infrastruktúrát úgy akarja felhasználni, hogy minél magasabb színvonalú ellátást kapjanak az emberek.

Szeretnénk elérni, hogy az emberek egyre hosszabb időt tölthessenek el egészségesen, a várható élettartam pedig 2020-ra két-három évvel növekedjen, a nők esetében 80, a férfiaknál 72-73 évre – mondta Lázár János.

A politikus rámutatott, az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és a háziorvosi rendszer fejlesztésével akár öt-tízezer ember életét lehetne megmenteni évente. Hangsúlyozta ugyanakkor az egyén felelősségét is. Úgy fogalmazott, rá kell venni az embereket arra, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, és fel kell hívni figyelmüket a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire is.

Lázár János tudatta, a Fidesz-KDNP évnyitó frakcióülésén téma lesz az egészségügy.  Leszögezte: az egészségügy nem üzlet, nincs helye benne a profitnak.

A kórházak állami kézben maradnak, ahol nincs helye a fizetős szolgáltatásnak. A jövőben a maradék „magánérdekű” fizetős szolgáltatást is ki fogják váltani államival.

Bárki létrehozhat magánkórházat, ám ennek finanszírozását nem várhatja az OEP-kasszától – mondta a miniszter.

 

Mint azt az elmúlt napokban a Vásárhelyi Hírek facebook oldalán több olvasónk szóvá tette, miért szűnik meg az onkológiai ellátás, felvetődött a fórumon is, amire Lázár János sürgős megoldást ígért.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Milliárdos ÁFA csalás körvonalazódik

Milliárdos ÁFA csalás körvonalazódik

Webáruház, köztük feltételezhetően egy Hódmezővásárhelyen is üzletet működtető cég került a NAV látókörébe. Száz helyszínen nyomoztak. 13 ember őrizetbe vettek.
Egy lehangoló tanulmány

Egy lehangoló tanulmány

A mai 15-29 évesek életmódja, élethelyzete régiónként alapvetően eltérő. A dél-alföldi régióban éles a gazdasági és szociális helyzetbeli különbség.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.