Kultúra, oktatásPetőfi Szavalóverseny 2014.

2014. március 13., csütörtök
 
Petőfi Szavalóverseny 2014.
Jelentős múltra tekint vissza az évtizedekig a forradalom "lánglelkű" költőjéről elnevezett vásárhelyi művelődési központ Petőfi-szavalóversenye.





Az idei, 28. versmondó verseny előzsűrizését követően alakult ki a döntő harminc fős mezőnye. Egyébként a döntősök száma tízzel csökkent a tavalyihoz képest, de – mint arról a közönség is meggyőződhetett - a döntőbe jutottak versek iránti szeretete nem változott.

Március 13-án délután hat kategóriában mérték össze tudásukat; egy szabadon választott verssel léptek fel, a legtöbben természetesen Petőfivel. 

 

A 28. Petőfi Sándor Szavalóverseny eredményei

 

I. kategória

1. Szabó Kornél                                        Kertvárosi Kat. Ált. Isk.

2. Bozó Petra                                            Szent István Ált. Isk.

3. Sós Levente                                          Varga Tamás Ált. Isk.

különdíj Vér Barnabás                             Kertvárosi Kat. Ált. Isk.

könyvjutalom Krám Jázmin Bodza          Kertvárosi Kat. Ált. Isk.

 

II. kategória

1. Juhász Márk                                         Kertvárosi Kat. Ált. Isk.

2. Soós Adél Villő                                     Kertvárosi Kat. Ált. Isk.

3. Török Beáta                                         Varga Tamás Ált. Isk.

különdíj Rébeli-Szabó János               Kertvárosi Kat. Ált. Isk.

különdíj Dávidházi Dóra                          Varga Tamás Ált. Isk.

 

III. kategória

1. Széni András                                         Szent István Ált. Isk.   

2. Antal Máté                                                 Bethlen Gábor Ref. Gimn.

3. Szappanos Anna                                   Liszt Ferenc Ének Zenei Ált. Isk.

 

IV. kategória

1. Kovács Tibor                                                   Klauzál Gábor Ált. Isk.

3. Reményi Cintia                                               Klauzál Gábor Ált. Isk.

könyvjutalom Bodó Beatrix                           Gregus Máté Ált. Isk. Székkutas    

könyvjutalomJáger Cintia                               Gregus Máté Ált. Isk. Székkutas             

 

V. kategória

1. Simony Attila                                          Ságvári Endre Gyak. Gimnázium Szeged

2. Terjék Adrián                                         Bethlen Gábor Ref. Gimn.

3. Vojnics Fanni                                          Németh László Gimn.

különdíj Szögi László Krisztián                Radnóti Miklós Gimn. Szeged

 

VI. kategória

különdíj Makainé Vitális Mónika   

 

Olvassa el ezt is!

Sikeres szomszédolás

Sikeres szomszédolás

A vásárhelyi Leány Kézilabda Club mind a négy korosztályban - a serdülő, a 2002, a 2004 és a 2005 - indított csapatot. Négy érmes helyezéssel tértek haza.
Most még át lehet gondolni

Most még át lehet gondolni

Új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely az datlapon már korábban is szerepelt, és az érintett középfokú iskolával egyeztették.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.