Kultúra, oktatásPákozdy Ferenc verseivel a szovjethatalom ellen lázított

2019. február 27., szerda
 

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kötődő rendezvénysorozatának zárásaként mutatta be a hódmezővásárhelyi Emlékpont A szabadság sebezhetetlen sugara címmel Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó vásárhelyi Pákozdy Ferenc költő, író, műfordító munkáiból összeállított műsorát.

 

 

 

 


Erdélyi Márta Pákozdy műveiből négy évvel ezelőtt készített először műsort Debrecenben, ahol a forradalmat Pákozdy is átélte. A vásárhelyi születésű szerző verseit minél többekkel megismertetni – ezt tartja küldetésének az előadó, rámutatva: Pákozdy a kommunizmus áldozatának tekinthető. A sztálini és a Rákosi-féle személyi kultusz idején nem volt hajlandó behódoló verseket írni. Emiatt aztán a tiszta lelkű költőt nem engedte a hatalom érvényesülni.

Pákozdy Ferenc Debrecenben kísérte figyelemmel az 1956-os forradalom szárba szökkenését, s amikor a hajúsági megyeszékhelyre november 4-én bevonultak a szovjet tankok, őt is elhurcolták a katonai reptér egyik hangárjába, ahol a forradalmárokat gyűjtötték össze. Az ellene felhozott vád az volt, hogy verseivel a szovjethatalom ellen lázított.

 

Pákozdy költeményei határozottan szólnak minden zsarnok és elnyomó hatalom ellen, s ha egy más korban élve lehetőséget kap arra, hogy újságíró, vagy költő legyen, a nagytudású, több nyelven beszélő, széles látókörű alkotó nagyívű pályát futott volna be – fogalmazta meg Erdélyi Márta.

 

Az esten Soós Judit énekes előadóművész működött közre megzenésített versekkel.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Félelemmel teli történetek a filmvászon

Félelemmel teli történetek a filmvászon

Hajduk Márta rendező Kárpátaljai tragédia című dokumentumfilmjét vetítette a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a hódmezővásárhelyi Emlékpont.
5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

A vásárhelyi-mártélyi Risztov Évát a köztudat egyfajta hősként kezelte, a már visszavonult sportoló most őszintén mesél gyermekkora és az élsport szövevényes kapcsolatáról.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.