GazdaságÓvoda felújítás három felvonásban

2017. szeptember 12., kedd
 

A 11 óvoda felújítása során, szeptember 12-én hivatalosan is átadták az Oldalkosár utca 4. szám alattit, amelyben már két alkalommal is jelentős korszerűsítés volt.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

2011 áprilisában került be a képviselőtestület elé egy átfogó tanulmány a hódmezővásárhelyi Önkormányzat fenntartásában működő óvoda-, és iskolaépületek állapotáról.

Mint arról annak idején a Vásárhelyi Hírekben írtunk, a tanulmány konkrét javaslatokat fogalmazott meg a szükséges felújítások elvégzésére és ütemezésére, kiemelten az energetikai korszerűsítés lehetőségeire.

 

Az eltelt 6 évben az óvodák nagy részében végeztek az energetikai korszerűsítésekkel, illetve több óvodában a szaniter helyiségek felújítása is megtörtént. Sőt, például a régi helyett, egy csodaszép új óvoda épült a Nádor utcában.

Mint ismeretes 2014 áprilisában hat óvodára kiterjedő energetikai korszerűsítési program indult, ami - némi csúszással a nyár végi átadás helyett - 2015 tavaszáig tartott.

Abban a pályázatban a Szabadság téri, a Magvető utcai, a Malom utcai, a Szent István utcai, valamint a két Oldalkosár utcai óvoda újult meg. Ezekre 45 millió forint önkormányzati résszel, 300 millió Ft-ot költöttek.

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Vásárhelynek jóváhagyott 9,8 milliárdjából óvoda felújításra 564 millió forint áll rendelkezésre.

Ebből az összegből 11 óvoda felújítására telik. Ezek között, szeptember 12-én hivatalosan is átadták az Oldalkosár utca 4. szám alattit, amelyben 2012-ben és 2014-ben is jelentős korszerűsítés volt, és a most rendelkezésre állt 30 millióból - harmadik felvonásként -  befejezték a maradék felújítást is, illetve 1 millió forintból eszközöket (pl. konyhai berendezéseket) vettek. A munkálatok - mint arról írtunk - tavasszal kezdődtek, addig pedig a 70 gyerek a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános iskolában vendégeskedett.

Négy hónap után kívülről- belülről is szép, korszerű óvodába térhettek vissza a gyerekek.  

 

Mint megtudtuk, az Önkormányzat egyik következő lépésében az óvodák kertjét is szeretné rendbe hozatni. Vannak ugyanis olyan óvodák, amelyek udvari részére is alaposan ráférne egy kis csinosítás, a játékok, homokozók stb. felújítása. Nem utolsó sorban pedig, mint például az Oldalkosár 4. és 14. szám alatti óvodákban is a - jogszabályi környezet akadályai miatt - talán az egykor nagyszerű nyári élményt szerző, már évek óta üresen árválkodó pancsoló medencéket is újra használni lehetne.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Most sem jött össze

Most sem jött össze

Szeptember 10-én újabb megyei rangadót vívott az NB III-ban szereplő Hódmezővásárhelyi FC. Nem tudták elvenni a hazaiak veretlenségét.
Arany- és gyémánt okleveles pedagógusokat köszöntöttek

Arany- és gyémánt okleveles pedagógusokat köszöntöttek

Szeptember 8-án délelőtt Hódmezővásárhelyen a Városházán díszközgyűlés keretében oklevelet az 50 éve, illetve a 60 éve végzettek vehettek át. Névsorral!
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.