KözéletMerci mustra a Kossuth téren

2013. június 24., hétfő
 
Merci mustra a Kossuth téren

Hódmezővásárhelyen a Kossuth téren június 29-én szombaton rövid időre megáll a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra autókonvoja.

 

 


 

A VIII. Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán az ország több nagyvárosa mellett szombaton Hódmezővásárhelyen is áthaladnak és negyed egy és kettő óra között a Kossuth téren megállnak.

 

Az évtizedek óta a Volkswagen bogárhátú, a Citroen és a még vagy tucatnyi klasszikus márka veteránautó klubjai mellett szinte fiatalnak számít a 2003-ban alakult Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, a Mercedes-Benz magyarországi vezérképviselete és a Mercedes-Benz Classics Magyarország Egyesület szervezésében. A csillagtúrán az 1983 előtt gyártott „klasszikusnak” minősített Mercedes-Benz autók vehetnek részt. A verseny úgynevezett átlagtartó ügyességi verseny, amely során adott idő alatt adott távolságot kell a résztvevőknek teljesíteni. Ez a fajta verseny elsősorban sok gyakorlást és ügyességet igényel, így lóerőtől függetlenül egyforma eséllyel indulnak a különböző évjáratú és teljesítményű autók. A Csillagtúra különlegessége abban rejlik, hogy – más veteránautós megmérettetésekkel ellentétben – minden évben Magyarország más tájegységét fedezik fel

 

A Csillagtúra résztvevői június 29-én, szombaton negyed egykor érkeznek Hódmezővásárhelyre, a Kossuth térre, majd  az autókat Bella Levente műsorvezető mutatja be a közönségnek.

 

Olvassa el ezt is!

Szűcs Noémi bekerült a magyar válogatott keretbe

Szűcs Noémi bekerült a magyar válogatott keretbe

A hódmezővásárhelyi atlétika újabb fegyverténye: a júliusi Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságon induló 21 fős magyar válogatottba a Hódiák SE 16 éves hétpróbázóját is beválogatták.
Koronaőrök kíséretében Hódmezővásárhelyre érkezik a Szent Korona másolata

Koronaőrök kíséretében Hódmezővásárhelyre érkezik a Szent Korona másolata

A Szent Jobb 75 évvel ezelőtti országjárása során, egy napig volt Hódmezővásárhelyen is. Az évforduló emlékére ünnepséget rendeznek, amelyre elhozzák a Szent Korona másolatát. Képekkel!

László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.