Kultúra, oktatásŐszi Tárlat előkészületek

2014. szeptember 3., szerda
 
Őszi Tárlat előkészületek

A vásárhelyi múzeumbarátok megszokhatták, hogy az Alföldi Galéria minden év szeptemberében zárva van a Vásárhelyi Őszi Tárlat előkészületei miatt.

 

Fotó: VH archív

 

 

Az idén 61 éves országos hírnévre szert tett kortárs művészeti seregszemle kurátorának és rendező csapatának igencsak van elég gondja.

Természetesen ez örömteli gond, mint ahogy Nagy Imre múzeumigazgató mondta nemrég a Vásárhelyi Híreknek: Az Őszi Tárlatra a 600 évenkénti meghívott mellett idén közel 100 alkotó küldött be zsűrizésre festményt. Vélhetően a 60. tárlat országos híre, hatalmas médiaérdeklődése hathatott ösztönzőleg ezekre az alkotókra, akik számára kiugrási lehetőséget is jelent ha az Őszi Tárlaton keresztül a szakma és a nagyközönség megismerheti a nevüket.

 

Megírtuk, az idén is rekordszámú alkotás érkezett: 345 alkotó adott be 794 alkotást. Ezek közül 483 festmény (218 alkotótól), 155 grafika (57 művésztől) és 143 plasztikai alkotás (65 szobrásztól), valamint (5 művésztől) 13 úgynevezett egyéb mű közül kellett dönteni, mivel az Alföldi Galéria kapacitása 230-250 mű kiállítását teszi lehetővé. Most pedig már elkezdték a művek rendezését.

 

Az idei Őszi Tárlat október 5-én délben nyílik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Zene, móka, kacagás és mozgás

Zene, móka, kacagás és mozgás

Sok vásárhelyi és környéki fiús és lányos szülő elképzelésével egybecseng, hogy a Hód Fitness SE. szeptembertől a rendszeres mozgást igénylő gyerekeknek szeretne lehetőséget biztosítani.
Egy nagyszerű életút vége

Egy nagyszerű életút vége

Fila Bélát a legelső évektől kedves emlékek kötik Hódmezővásárhelyhez, büszkén vallotta: az elmélet itt vált gyakorlattá, itt tanulta meg a papi hivatás jelentőségét.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.