Kék hírekÓriási füstfelhő Szeged felett

2016. április 17., vasárnap
 

Ledarált kommunális hulladék ég egy hulladékhasznosítással foglalkozó cég telephelyén Szegeden, a DÉLÉP ipari parkban; a lángok továbbterjedését sikerült megakadályozni  - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Vásárhelyi Híreket vasárnap délután.

Frissítve! Hétfő reggelig nem sikerült eloltani, még mindig ég! A cikkünk végén drónkamerás felvételen látható mi ég ennyire!


 

Fotók: MTI

 

 

Molnár Krisztina elmondta, a tűzoltók kilenc egységgel 60 tűzoltó - köztük a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatával és a katasztrófavédelmi mobil laborral - érkezett a helyszínre. A szakemberek folyamatos méréseket végeznek, mivel veszélyes anyagok is vannak a tűz közelében. Az biztos, hogy a kommunális hulladék mellett gumiabroncs-darálék is ég.

A lángok veszélyeztették a környező épületeket, és a tűz közelében van egy több köbméteres gáztartály is, amelyet folyamatosan hűtenek a tűzoltók - közölte a főhadnagy.

A Vásárhelyi Híreknek a helyszínről elmondták, a telephelyről fölszálló sűrű, fekete füstöt már kilométerekről lehet látni, és a szél a füstöt kelet felé sodorja.

 

Az ipari park egyik szélén felhalmozott hulladék 19 óra körül még mindig több méteres lángokkal ég egy körülbelül félezer négyzetméteres területen. A tűz határa körülbelül tíz méterre van a Szeged-Budapest vasútvonaltól, de a vonatközlekedést nem befolyásolja.

 

Molnár Krisztina a kérdésünkre elmondta, az est folyamán a tűz körülhatárolása és az erőgépekkel történő széthúzása után, a reggeli órákra várható az oltás teljes befejezése.

 

Olvassa el ezt is!

Kannabiszon gyakorolta a növénytermesztést

Kannabiszon gyakorolta a növénytermesztést

Ötletes megoldást választott a 30 éves vásárhelyi férfi, amikor a zártkertek egyik szerszámos bódéjában vadkenderültetvényt rendezett be.
Üzleti titok az 5 milliárdos megegyezés

Üzleti titok az 5 milliárdos megegyezés

Kiküldték az újságírókat a bírósági tárgyalásról április 14-én, amikor az Erste Bank és Hódmezővásárhely, Mindszent, Székkutas megegyezése került szóba.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát