KözéletOrbán Szegedre érkezik- Vásárhely még hátra van

2017. január 29., vasárnap
 
Orbán Szegedre érkezik- Vásárhely még hátra van

Már hétfőn reggel 8-ra Szegeden lesz Orbán Viktor, hogy tárgyaljon Botka László polgármesterrel a város fejlesztését érintő kérdésekről.

 

 

Fotó: hodmezovasathely.hu (2012)

 


A Modern Városok Program keretében Szegedre látogató miniszterelnök nem egyedül érkezik, vele tart Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Nagy János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár, akikkel a polgármester emeleti dolgozószobájában tárgyal majd zárt ajtók mögött. Lázár jelenléte egyébként nem meglepetés, hiszen – lévén a politikus a szintén Csongrád megyei Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője – őt kérte fel a miniszterelnök a látogatás előkészítésére. A találkozón többek közt szóba kerül majd a megvalósítatlan déli Tisza-híd megépítése, a tavaly elkészült lézerközpont mellett kialakítandó 200 hektáros tudományos ipari park, valamint egy fedett uszoda építésének támogatása. A tervek szerint a megbeszélés után 10 órakor a kormány és Szeged együttműködéséről szóló megállapodás ünnepélyes aláírása következik, majd sajtótájékoztatót tart a miniszterelnök és a polgármester- írja a Délmagyar.

 


Arról is írnak, hogy információ szerint a találkozóval egy időben a városházával szemben hitelkárosultak fognak tüntetni.

 

Az Orbán–Botka megbeszélés több szempontból is rendhagyónak ígérkezik. Egyrészt éveken át húzódott a találkozó időpontjának kitűzése, például már 2015-ben, de 2016-ban is szó volt róla, hogy a kormányfő a városba érkezhet. Ráadásul a Modern Városok Program fennállásának közel két éve alatt Szeged lesz az első olyan ellenzéki megyei jogú város, ahova ellátogat a miniszterelnök. Sőt mi több: 2010 óta arra sem volt példa, hogy Orbán Viktor egy asztalhoz üljön egy szocialista politikussal. A helyzetet pedig fokozza, hogy jelen állás szerint Botka László lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 2018-as választásokon. Botka egyébként a találkozó kapcsán arról beszélt a Hvg.hu-nak, hogy az nem kegy, hanem kötelező kör a kormány részéről, hiszen a megyeszékhely fejlesztése és az uniós források lehívása Magyarország érdeke is. Azt is megjegyezte: Szeged fejlesztésén túl nincs más, amiben egy nyelvet beszélnének a miniszterelnökkel. 
Amennyiben a miniszterelnök holnap valóban „túlesik” a szegedi látogatáson, Salgótarján marad az egyetlen olyan ellenzéki vezetésű város, ahova még el kell utaznia a program miatt. Ezenfelül pedig még a kormánypárti vezetésű Győrött, illetve Hódmezővásárhelyen is tiszteletét kell tennie.

 

Olvassa el ezt is!

Kiderült, mi is történt az utolsó években

Kiderült, mi is történt az utolsó években

Hódmezővásárhely szülöttének barátja kilenc év után beszélt arról, mi okozta Antal Imre tragédiáját. A BFMK oldalán dombormű őrzi a TV-s személyiség emlékét.
Most fokozottabb figyelmet kíván az arcbőr

Most fokozottabb figyelmet kíván az arcbőr

A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. Az arc bőrének ápolásához néhány tanáccsal nyújtunk segítséget.

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.