GazdaságOktóber 9-től elindult a városi helyi buszközlekedés az új szolgáltatóval

2024. október 10., csütörtök
 
Október 9-től elindult a városi helyi buszközlekedés az új szolgáltatóval

A Balaton Busz látja el Hódmezővásárhely tömegközlekedését október 9-től. Nem volt zökkenőmentes az indulás, sokan lemaradtak a reggeli és délutáni csúcsidőszakban.  

 

 

 

 

 

Az új szolgáltató török gyártmányú 22 személyes Karsan Jest+, Mecedes kisbuszokat járat, – az önkormányzat szerint - valamennyi érvényes a közforgalmú személyszállítási engedéllyel rendelkezik. A buszok befogadó képessége miatt az egyes időszakokban kevésnek bizonyul, de a probléma megoldását ígérte a cég.

A szerződés kétszer két évre szól. A közbeszerzési felhívás szerint a szolgáltatónak öt autóbuszvonalon kell szállítania az évente várhatóan 120 ezer utast. A legalább Euro-3-as környezetvédelmi minősítésű, klimatizált buszok várható menetrendi futásteljesítménye 280 ezer kilométer. A szolgáltatónak öt autóbusz üzemeltetési jogával kell rendelkeznie, melyből legalább három jármű alacsonypadlós, akadálymentes.

 

A Balaton Busz Bt. 475 forintos árat ajánlott menetrendi kilométerenként a szolgáltatást jelenleg végző Jovány Busz Kft. 579 forintos kilométerenkénti árával szemben, egy egyéni vállalkozó pedig kilométerenként 899 forintos áron közlekedtette volna a buszokat.

Az önkormányzat által fizetendő szolgáltatási díjat negyedévente a gázolaj árának változása, évente pedig az infláció és az ágazati átlagbér változása alapján indexálják.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hazaérkezett a KFOR kontingens 30. váltása

Hazaérkezett a KFOR kontingens 30. váltása

Visszafogadó ünnepségen köszöntötték a hódmezővásárhelyi laktanyába hazatért közel 400 fős KFOR kontingenst.
Az utolsó negyedben dőlt el az eredmény

Az utolsó negyedben dőlt el az eredmény

Október 4-én este a Győr ellen sikeresen kezdte meg hazai szereplését a 2024/25-ös szezonban a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata.
Nyílt nap volt a Csomorkány SE vívócentrumában

Nyílt nap volt a Csomorkány SE vívócentrumában

A vásárhely vívósport évtizedek óta sikerekkel hallat magáról. A klub célja, hogy minél több gyermekkel kedveltessék meg a vívás különleges világát.
Elbontják a Mártélyi Kalandparknak nevezett játszóteret

Elbontják a Mártélyi Kalandparknak nevezett játszóteret

Az utóbbi években a városvezetés nem sokat törődött a karbantartással. Ennek nemcsak anyagi okai lehettek, hanem az elhibázott helyszin kiválasztása miatt is.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.