KözéletHazaérkezett a KFOR kontingens 30. váltása

2024. október 10., csütörtök
 
Hazaérkezett a KFOR kontingens 30. váltása

Visszafogadó ünnepségen köszöntötték a hódmezővásárhelyi laktanyába hazatért közel 400 fős KFOR kontingenst.

 

 

 

 

 



A sorakozón Molnár Zsolt dandártábornok, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka megköszönte a 26 katonai szervezettől érkezett közel négyszáz főből álló kontingens tagjainak a külszolgálat során végzett kiemelkedő szolgálatát. „Féléves missziójuk alatt méltó módon képviselték a Magyar Honvédséget és tovább öregbítették a magyar katonák hírnevét. Minden feladatban megbízhatóan álltak helyt” – hangsúlyozta beszédében a tábornok.

A parancsnok külön köszönetet mondott a családtagoknak, hozzátartozóknak és barátoknak azért, hogy támogatták a misszióban szolgálatot teljesítő katonákat.

 

Szent-Imrey Dávid őrnagy, a KFOR kontingens 30. váltás parancsnoka elmondta, hogy ennek a missziónak speciális feladatai is voltak. Ez volt az első olyan alkalom a KFOR történetében, amikor egy gyakorlat keretében, század szinten hajtották végre az EUFOR megerősítését. Ezen kívül segítették a Román Szárazföldi Erők egy századának a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj kötelékéhez való csatlakozását. A Magyar-Román Békefenntartó Zászlóalj már 25 éves múltra tekint vissza és így ez volt az első alkalom, amikor az aktuális parancsnok vezetése alatt, műveleti területen is együtt dolgoztak a zászlóalj katonái.

 

„Katonáink gyakran a saját feladataikon túl is vállaltak további tennivalókat. Ezt a KFOR parancsnoka elismerte és a KFOR parancsnokságától is csak pozitív visszajelzést kaptunk” – mondta el a misszióval kapcsolatban Szent-Imrey őrnagy.

Az ünnepélyes sorakozó a külföldi katonai szolgálat során tanúsított kiemelkedő és példamutató tevékenységek elismerésével ért véget.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az utolsó negyedben dőlt el az eredmény

Az utolsó negyedben dőlt el az eredmény

Október 4-én este a Győr ellen sikeresen kezdte meg hazai szereplését a 2024/25-ös szezonban a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata.
Nyílt nap volt a Csomorkány SE vívócentrumában

Nyílt nap volt a Csomorkány SE vívócentrumában

A vásárhely vívósport évtizedek óta sikerekkel hallat magáról. A klub célja, hogy minél több gyermekkel kedveltessék meg a vívás különleges világát.
Alakuló ülését tartotta a Vásárhelyi Közgyűlés

Alakuló ülését tartotta a Vásárhelyi Közgyűlés

A közgyűlés október 3-án tartott alakuló ülésén megválasztották az alpolgármestereket titkos szavazással, felálltak a bizottságok, döntöttek az illetményekről.
Elbontják a Mártélyi Kalandparknak nevezett játszóteret

Elbontják a Mártélyi Kalandparknak nevezett játszóteret

Az utóbbi években a városvezetés nem sokat törődött a karbantartással. Ennek nemcsak anyagi okai lehettek, hanem az elhibázott helyszin kiválasztása miatt is.
 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.