Kék hírekÖköllel ütve követelték vissza a kölcsönt

2017. augusztus 15., kedd
 
Ököllel ütve követelték vissza a kölcsönt

Erőszakkal követelte kölcsön adott pénzét egy 35 éves férfi ismerősétől Mindszenten. A gyanúsítottat és két társát a vásárhelyi rendőrök őrizetbe vették.

 

 

 


 

A három férfi augusztus 11-én mindszenti otthonában kereste fel a sértettet. Egyikőjük több alkalommal ököllel arcon ütötte az áldozatot, miközben a korábban adott kölcsönt követelte tőle vissza. Végül a sértett élettársa pénzt adott át a gyanúsítottaknak.

 

A hódmezővásárhelyi rendőrök néhány órán belül elfogták a csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntettének elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit. Őket a nyomozók őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Mégis Vásárhelyen játssza hazai meccseit a HFC

Mégis Vásárhelyen játssza hazai meccseit a HFC

Az MLSZ legfrissebb elnökségi határozata szerint mégis Hódmezővásárhelyen játszhatja NB III-as mérkőzéseit a vásárhelyi klub csapata.
Felborul Vásárhely közlekedése

Felborul Vásárhely közlekedése

A huszadikai programokat új helyszínen rendezik. Egy hétig az átmenő forgalom miatt teljesen felbolydul a belváros. Több balesetveszélyes pont lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.