GazdaságNyilvános a vagyonnyilatkozat

2018. február 3., szombat
 
Nyilvános a vagyonnyilatkozat

A parlament honlapján közzétették az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát, beleértve Lázár János miniszterét is, aki a Csongrád Megye 4-es számú választókörzet fideszes országgyűlési képviselője is.

 

 

 

 

 

 

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter posztján szerzett jövedelmét földbérleti díjakból és osztalékból 10 millió forinttal, erdőgazdálkodásból pedig 3 millió forinttal egészítette ki.


A miniszter immáron 26 hozzá köthető ingatlant sorolt fel, köztük felerészben tulajdonolt hódmezővásárhelyi családi házát és 15 szántóját. A listán újdonságként szerepel egy tavaly vásárolt 2 hektáros mádi szőlő és egy 8 hektáros hódmezővásárhelyi szántó.

 

A Miniszterelnökség vezetője 2016-ban vásárolt egy 2013-as évjáratú Mercedes-Benz V-osztályú gépkocsit, amely mellé beszerzett egy 2012-es Land Rover terepjárót. Lázár János megtakarításainak összértéke mintegy 55 millió forint, 2,2 millió forinttal kevesebb, mint az előző évben. A tárcavezető pénzintézettel szembeni adóssága 35 millió forintról 55 millió forintra emelkedett, miközben magánszemélyeknek 8 millió forinttal kevesebbel, 32 millió forinttal tartozik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Havasi Katalin: Vásárhely nem kísérleti terep, hanem az otthonunk!

Havasi Katalin: Vásárhely nem kísérleti terep, hanem az otthonunk!

Elege lett abból, hogy az országos politikai lózungokat hangoztató összellenzéki független polgármester-jelölt az országos sajtóban mocskolja a várost. Interjú.
Újabb programpontok Dr. Kiss Attilától

Újabb programpontok Dr. Kiss Attilától

A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje választási programjának ismertetése mellett, nyílt levélben vádolja Lázár Jánost amiért becsapta az embereket.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
Az agrárszakma háromnapos ünnepe

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.