KözéletÚjabb programpontok Dr. Kiss Attilától

2018. február 2., péntek
 
Újabb programpontok Dr. Kiss Attilától

Sajtótájékoztatón mutatta be választókerületi választási programjának legújabb részleteit dr. Kiss Attila, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

 

A választókerületi program 12 témában közel 70 konkrét programpontot tartalmaz. Most a fiatalok lakhatásának kérdése és a térségi falvak fejlesztése került sorra.

 

„Utóbbival kezdve kiemelten fontosnak tartjuk a falvak népességmegtartó erejének növelését. A falusi intézményének megszüntetésével folyamatosan csökken a helyben maradó fiatalok aránya is - mondta Dr. Kiss Attila a február elsején Hódmezővásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

 

A falvak fejlesztésére öt választókerületi fejlesztési alapot hoznának létre. Ezek az alábbi területeket érintenék: járdafelújítás, útfelújítás, csapadékelvezető csatornák építése, térfigyelő kamerák telepítése, kerékpárutak építése és fejlesztése. A választókerületi alapok mellett egy különálló programponként dr. Kiss Attila kiemelte, hogy a térségnek különösen fontos a szegedi vasúti híd megépítése, hiszen a vasúti forgalom növekedése jelentős fejlesztéseket vonzhat a környékbeli településekre.

 

Az ifjúságpolitikára áttérve dr. Kiss Attila elmondta: „Kulcskérdés, hogy a jövő generációi itt maradnak, vagy nyugatra mennek és csak Skype-on tartják a kapcsolatot a Magyarországon maradottakkal.”

A fiatal generációk egyik legnagyobb problémája a lakhatás kérdésének megoldása. A CSOK bevezetése óta ugyanannyit drágultak a lakások, mint amennyi támogatást az állam ad. A probléma megoldására három javaslatuk van: fecskelakások építése, egyeztetés a gyárakkal, nagyobb üzemekkel állandó lakóhelyek létrehozása céljából, a harmadik pedig egy szombathelyi példa átültetése helyi szintre. A szombathelyi példa lényege, hogy bár sok az üresen álló lakás, mégis kevés az albérlet, mert a tulajdonos félnek bérbe adni azokat. Itt léphet be szereplőként - közvetítőként, és biztosítékként - az önkormányzat, vagy annak egyik vállalata.

 

Dr. Kiss Attila a sajtótájékoztatón felolvasott egy nyílt levelet is, amelyet Lázár János miniszternek, a 4-es számú választókerület országgyűlési képviselőjének kíván eljuttatni. A levélben foglaltak szerint, a kormány tízmilliárdokat költött az ál-országvédés népszerűsítésére, miközben három éven keresztül hazudtak az embereknek. Vagyis titokban, három év alatt 2300 bevándorlót telepítettek hazánk földjére, ami közel kétszerese annak a kvótának, amely ellen – szóban – harcot hirdettek. Ennek okán a nyílt levélben a Jobbik válaszokat vár arra, pontosan hol-, hány és milyen országból származó migráns került elhelyezésre a választókerületben? Mit tesz Lázár János azért, hogy a választókörzet településeire a Kormány ne telepítsen migránsokat? Továbbá a választókerületben kell-e félni a migránsokkal érkező terroristáktól?
A nyílt levélben a Jobbik felszólítja Lázár Jánost, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a választókerület lakosságától, amiért politikai érdektől vezérelve a Kormány és egyúttal ő is három éven keresztül folyamatosan hazudott a migráció ügyében?

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Felújítják a szociális bérlakásokat

Felújítják a szociális bérlakásokat

Három fejezetből állnak a Dobó, Bibó és Janáky és Észak utcára tervezett építési és felújítási munkálatok, amely 118 önkormányzati ingatlant is érint.
Összeütközött két autó a mártélyi úton

Összeütközött két autó a mártélyi úton

Három sérültje van a ma reggel valamivel 7 óra előtt történt balesetnek. Két személygépkocsi karambolozott.
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.