FélpercesNő az idősek aránya a Facebookon

2013. január 21., hétfő
 
Nő az idősek aránya a Facebookon

A közösségi portál már nem kizárólag a fiatalok körében népszerű, a 30 évesek vagy annál idősebbek is egyre gyakrabban keresik fel a platformot.

 


A fiatalok helyét fokozatosan felváltják az idősebbek, akik például régi osztálytársaikat akarják megtalálni. Eközben a fiatalok részben az idősebbek felbukkanása miatt döntenek úgy, hogy hátat fordítanak a Facebooknak.

Az idősek mostanában kezdik felfedezni az internetet és ezen belül a közösségi honlapokat. Az Amerikai Egyesült Államokban az internetezők közel háromnegyede, míg Nagy-Britanniában 64 százalékuk keresi fel rendszeresen a Facebookot. Már 2009-ben volt olyan vélemény, hogy az idős emberek jelentik az internet jövőjét, habár megviseli őket a web információáradata. A legidősebb Facebook-használó 2010-ben 103 éves volt, a walesi dédnagymama az unokái miatt csatlakozott a közösségi portálhoz.

 

Olvassa el ezt is!

Jönnek az új tanfelügyelők

Jönnek az új tanfelügyelők

Az ellenőrzés egységesen kéttagú szakértői bizottság megjelenéséből áll majd, akik munkájukat három fázisban végzik: előkészítés, tényleges terepmunka és interjú a pedagógussal. 
Vihar a vásárhelyi kukák felett

Vihar a vásárhelyi kukák felett

A polgármesteri hivatal heves reakcióját váltotta ki, hogy az A. S. A. Hódmezővásárhelyen fölemelte a szemétdíjat. A hulladék lerakásáért 2013-tól járulékot kell fizetni, ezt hárítják át a fogyasztóra.
Négyéves a tramtrain

Négyéves a tramtrain

Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
Megújulhat a Városi Könyvtár

Megújulhat a Városi Könyvtár

100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
 

És ezt már olvasta?

A romániai forradalom vásárhelyi áldozata
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
 
A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 
Ajándékozás a Városházán
Ajándékozás a Városházán A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...