KözéletNemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen

2019. június 19., szerda
 
Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen

Június második hetében nemzetközi találkozó helyszíne volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége. 

 

 

 

 

 

 

 

A 2002. január 18-án, Budapesten, négy nemzet – magyar, román, szlovák és ukrán – által aláírt megállapodással egyidejűleg megalakult a „Tisza” Többnemzeti Műszaki Zászlóalj melynek alaprendeltetése a Tisza vízgyűjtő területén bekövetkezett katasztrófa esetén a helyi lakosságnak történő segítség nyújtás és a károk megszüntetésében való részvétel. A közös kiképzés érdekében a felek minden évben együttműködési gyakorlatot szerveznek, mely a „Blonde Avalanche” – „Szőke Lavina” nevet viseli.

 

A rotációs rendnek megfelelően 2019-ben Magyarország lesz a gyakorlat házigazdája, melynek Fő Tervező Konferenciáját Hódmezővásárhelyen, a Zrínyi Miklós Laktanyában tartották. Az idei konferencián a négy tagország képviselőin kívül részt vettek - a csatlakozási szándékukat korábban kifejező - Ausztria képviselői és megfigyelő státuszban az Amerikai Nemzeti Gárda (Ohio) képviselői is.

A megbeszélésen a jelenlévők pontosították a gyakorlat levezetésének tervét, valamint megállapodtak a nemzetközi felek által tervezett részvétel részleteiről.

 

A „Blonde Avalanche 2019” gyakorlatra szeptember végén kerül sor Hódmezővásárhely és Sándorfalva térségében. A „Tisza” Zászlóalj magyar elemeit az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalj törzse, illetve a Harctámogató Műszaki század katonái alkotják. 

 
 
VH-MH
 

Olvassa el ezt is!

Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Június 22-én, szombaton este ismét megnyílnak Hódmezővásárhely múzeumai is. Izgalmas programok élménytelivé varázsolják a Múzeumok Éjszakáját.

Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban

Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban

Három Kovácsra lehet büszke Vásárhely. Nem rokonok, de a vezetéknevük azonos, és az a közös bennük, hogy a Boxing Gym Vásárhely fiatal ökölvívói.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.