Kultúra, oktatásNémeth József emlékkiállítás Hódmezővásárhelyen

2014. szeptember 5., péntek
 
Németh József emlékkiállítás Hódmezővásárhelyen

Emléktáblája megtalálható Mártélyon a Festők dombján. A hódmezővásárhelyi festőiskola egyik legmarkánsabb egyéniségeként vonult be az „alföldi festészet” történetébe.

 

 

Németh József festőművész (1928-1994), az alföldi iskola meghatározó egyénisége előtt emlékkiállítással tiszteleg a Tornyai János Múzeum. A múzeumban kiállított mintegy nyolcvan műalkotás az életmű minden egyes korszakát igyekszik lefedni közgyűjteményekből és magángyűjteményekből válogatott munkáival.

 

Németh József 1928-ban született Kaposszerdahelyen, de Szennán anyakönyvezték, ezért egyes életrajzaiban utóbbi települést tűntetik fel szülőhelyeként. Nyolcgyermekes család tagjaként már tizenkét éves korában cséplőgépnél dolgozott, hogy famunkás édesapja szűkös keresetét kiegészíthesse. 1946-ban szobafestőtanoncnak állt Kaposvárott, segédlevelét 1949-ben kapta meg. A kaposvári képzőművészeti szabadiskolának – mestere biztatására – ugyanezen évtől volt tagja, itt figyeltek fel rá Bortnyik Sándor és Hincz Gyula főiskolai tanárok. Biztatásukra iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára, ahol előbb Papp Gyula, majd Bán Béla növendéke volt. Mesterének Szőnyi Istvánt vallotta, és freskófestő diplomát szerzett. Még főiskolás korában járt Hódmezővásárhelyen a Szabó Iván szervezte nyári művésztelepen, majd a diploma megszerzése után az alföldi városban telepedett meg.

 

A hódmezővásárhelyi festőiskola egyik legmarkánsabb egyéniségeként vonult be az „alföldi festészet” történetébe. Munkássága egy sajátos történelmi korszakban formálódott és teljesedett ki. Egy olyan időszakban, amikor a kétkezi munkások, az egyszerű szántóvetők vagy pásztorok egyetemes emberi erényeit aktuálpolitikai érdekek érvényesítésére (is) felhasználták.

 

Az emlékkiállítást rendező Nagy Imre művészettörténész megfogalmazása szerint Németh József művészetének sajátossága, hogy az illúzionisztikus és ikonikus ábrázolás határmezsgyéjén mozog. Témáit a hajdanvolt paraszti lét világából merítette, emelt horizontú kompozícióin az emberi- és állatalakokat sajátos, szakrális hangulatú léthelyzetekben ábrázolta. 1961-ben elnyerte a Vásárhelyi Ősz Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, háromszor tüntették ki Munkácsy-díjjal, Érdemes és Kiváló Művész elismerést kapott, 1989-ben Hódmezővásárhely díszpolgárává választották. 1994-ben hunyt el.

 

Németh József munkásságát bemutató emlékkiállítás szeptember 7-én, vasárnap déli 12 órakor nyílik meg a Tornyai-múzeumban. A tárlatot Nagy Imre művészettörténész, múzeumigazgató nyitja meg.

 

 A tárlat november 9-ig látogatható a hódmezővásárhelyi múzeum emeleti termeiben.

 

Olvassa el ezt is!

Kisiskolások beikszelve

Kisiskolások beikszelve

Véget ért a kisiskolásoknak szánt írószerajándék átadási roadshow. Az egyes iskolákat párban keresték fel a választáson induló Fideszes képviselőjelöltek.
Hol a pénz? - Feljelentés, útlezárás, demonstráció Vásárhelyen

Hol a pénz? - Feljelentés, útlezárás, demonstráció Vásárhelyen

Hiányzó milliók, kifizetetlen alvállalkozók, a K' Art cégcsoport felszámolásának/elszámolásának ügye ismét terítéken. Bekeményített a követeléskezelő!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.