KözéletKisiskolások beikszelve

2014. szeptember 5., péntek
 
Kisiskolások beikszelve

Ma délelőtt véget ért a kisiskolásoknak szánt írószerajándék átadási roadshow. Mint arról írtunk, az önkormányzat saját forrásból finanszírozva Hódmezővásárhely 468 első osztályosának, zsírkréta és filctoll készletet, füzetet ajándékozott.

 

 

 

 

Az önkormányzat arról tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket, hogy a hét folyamán minden első osztályos vásárhelyi gyermek megkapta az írószereket - tanuljon bár állami, egyházi, vagy speciális nevelési igényeket is biztosító intézményben.

A fejenként közel ezer forintot kitevő írószert, az egyes iskolákat párban felkereső, az októberi választáson újrainduló önkormányzati képviselők, illetve képviselőjelöltek adták át. Valamennyien a FIDESZ-KDNP jelöltjei. Az ajándékok átadására a vásárhelyi képviselőtestület más pártokhoz tartozó tagjai nem kaptak felkérést.       

Közben a hét közepén a tankönyvek tartalma körüli viták nyomán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kérte az ellenzéki pártokat, hogy „az iskolakezdő gyermekeket és a szülőket ne használják fel az önkormányzati kampányra" - áll a közleményben, melyet a minisztérium szeptember 3-án adott ki.
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hol a pénz? - Feljelentés, útlezárás, demonstráció Vásárhelyen

Hol a pénz? - Feljelentés, útlezárás, demonstráció Vásárhelyen

Hiányzó milliók, kifizetetlen alvállalkozók, a K' Art cégcsoport felszámolásának/elszámolásának ügye ismét terítéken. Bekeményített a követeléskezelő!
Teljesíthető túra

Teljesíthető túra

Szeptember 7-én elstartol a negyedik Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúra, amelyen már biztos lesznek annyian, mint tavaly. Itt a 30 km-es túra leírása!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.