KözéletHol a pénz? - Feljelentés, útlezárás, demonstráció Vásárhelyen

2014. szeptember 4., csütörtök
 
Hol a pénz? - Feljelentés, útlezárás, demonstráció Vásárhelyen

„Butaságnak tartom, ha ebből bárki is pártpolitikai ügyek kíván farigcsálni” - kezdte sajtótájékoztatóját Dr. Szabó Bálint. A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője annak apropóján hívta a sajtó képviselőit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság elé, mert megbízói nevében feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen bűnszövetségben, vagy bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanújában.

 

Fotó: VH

 

Mint arról már többször írtunk a Jobbik listavezető képviselőjelöltjének személye áll az egész ügy középpontjában. Néhány nappal, hogy Kendi Imre megjelent Hódmezővásárhely politikai színpadán, Szabó Bálint sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy aki alvállalkozók tucatjait nem fizette ki, és taszította a csődbe, vagy a csőd szélére, annak nincs helye a közéletben. (Cikkünk a lap alján!)

 

Most ismét elmondta, három cégéből kettő ellen felszámolási eljárás van folyamatban. Nem látszik, hogy az alvállalkozók felé a tartozást miből lehetne kiegyenlíteni. Szabó Bálint szerint ugyanis nem igaz Kendi Imre - a Vásárhelyi Hírekben megjelent - nyilatkozata, hogy a cégcsoport felszámolása során a vagyon fedezetül szolgálhat. Szabó Bálint szerint csak 10-15 százalék lehet a megtérülés. Arról is beszélt, vélhetően szabálytalanságok egész sora kísérte a három cég és a Balogh Imsi Aréna ppp-s beruházás körüli tevékenységüket. Azt is megemlítette, a Hóvirág utcába bejelentve Kendi Imre felesége nevén egy negyedik cég is működik.

A Vásárhelyi Hírek megkérte az ügyvezetőt, kommentálja azt, hogy Kendi Imre úgy nyilatkozott, cége az önkormányzattal és az állammal is elszámolt, ám a megállapodást titkosították. Szabó Bálint azt mondta, igen tud róla, de amennyiben bűncselekmény gyanúja merül fel, úgy a megállapodás bizonyos idevonatkozó részleteit megismerhetővé kell tenni.

 

A Likvid Kontroll ügyvezetője szavaival „Kendi Imre elindításával a Jobbik magára húzta ezt az ügyet” de „a pártpolitikától óvakodva” nyomatékosan hangsúlyozta, tizenegy alvállalkozó 2012-ben és 2013 tavaszán datált megbízásai alapján lép fel a Likvid Kontroll Kft. hogy végre pénzükhöz jussanak, és az eddigiek szerint ennek a folyamatnak a része, illetve aktuális fázisa a feljelentés. Az ügyvezető hozzátette, akár lesz, akár nem lesz képviselő Kendi Imre, az ügy akkor is folytatódni fog.

 

Sajtótájékoztatója végén, kilátásba helyezte, hogy az alvállalkozók és szimpatizánsok szeptember 13-án szombaton a Kutasi úton félpályás útlezárásos demonstrációt szerveznek a K’Art Építész Kft. Szabadság Tér 71. számú székháza előtt.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Össztűz jó nagy füsttel

 

Olvassa el ezt is!

Teljesíthető túra

Teljesíthető túra

Szeptember 7-én elstartol a negyedik Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúra, amelyen már biztos lesznek annyian, mint tavaly. Itt a 30 km-es túra leírása!
Simicskáék kerülhetik el Hódmezővásárhelyt

Simicskáék kerülhetik el Hódmezővásárhelyt

A Közgép építheti meg a hódmezővásárhelyi elkerülőt. Most volt a tenderbontás. Az építést ősztől számítva két év alatt kell befejezni. Nyomvonal térképpel.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.