Kultúra, oktatásNemes hagyomány a Kertvárosiban

2015. március 27., péntek
 
Nemes hagyomány a Kertvárosiban

Hódmezővásárhely oktatási életének egyik évente visszatérő, kiemelkedő eseménye volt március 27-én, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola által felsősöknek rendezett, mára már hagyományos ’Édes hazám, Magyarország’ vetélkedő.

 

 

 


Az idei év témája a Dunántúl földrajza, történelme, néprajza volt. A kilenc évvel ezelőtt, a helyi iskolákkal rendezett vetélkedő, mára egy komplex, földrajzi, hon- és népismereti vetélkedősorozattá nőtte ki magát, amelyen már nem csak a vásárhelyi iskolák, hanem a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába tartozó általános iskolák is részt vesznek. Így volt ez idén is, 11 csapat kezdett neki a vetélkedőnek, 4-4 fős csapatok mérkőztek meg egymással, tesztek, gyakorlati feladatok, rövid előadások formájában.

 

Amíg a tornateremben elsősorban az agytekervények megmozgatásán volt a hangsúly, addig - és ez szintén a vetélkedő hagyománya, - az iskola első emeletén hatalmas zsibongás kíséretében a kezek mozgásán volt a főszerep. Gyöngyfűzés, agyagozás, sőt, hímzés tette próbára a gyerekek kézügyességét. A városi hímző kör képviseletében Rostás Zoltánné hímző, Pokomándi Zsuzsa gyöngyfűző, Bereczné Lázár Nóra hímestojás-festő, Ambrus Sándor fazekasmester foglalkozásán lehetett részt venni.

 

Földrajzi vetélkedő végeredménye:


  I. helyezés: Szögediek csapata Kertvárosi Katolikus Általános Iskola - Hódmezővásárhely


 II. helyezés:Töltött káposzták csapata:Kertvárosi Katolikus Általános Iskola - Hódmezővásárhely


III. helyezés megosztva: Kékfestők csapat Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola - Csongrád
és Aktív keresők csapata - Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola - Szentes


IV. helyezés: Szent István Általános Iskola - Kétsoprony


V. helyezés: Németh László Általános Iskola és Gimnázium - Hódmezővásárhely

A bemutatók, előadások kiemelkedően sikerültek. Ötletes, szép tájbemutató és népszokást bemutató projekteket láthattunk.

  I. helyezés:Szent István Általános Iskola - Hódmezővásárhely


II. helyezés megosztva: Németh László Általános Iskola és Gimnázium Hódmezővásárhely és  Kertvárosi Katolikus Általános Iskola -  Hódmezővásárhely

 

„Édes hazám Magyarország” képzőművészeti verseny eredményei:

 

1-2. osztályosok:

  I. Molnár Eszter (Karácsony János Katolikus Általános Iskola, Gyula)

  II. Túri Klára (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

III. Kovács Tamás (Karácsony János Katolikus Általános Iskola, Gyula)

 

3-4. osztályosok:

  I. Karsai Balázs (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

 II. Nagymihály Zsófia (Németh László Gimnázium és Általános Iskola)

III. Joó Dorina (Németh László Gimnázium és Általános Iskola)

Különdíj: Kiss Zoltán (Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola, Gádoros)

 

5-6. osztályosok:

  I. Rédei Zita (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

 II. Faragó Réka és Kovács Gréta (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

III. Szatmári Boglárka (Szent István Katolikus Általános Iskola, Kétsoprony)

Különdíj: Nagy Bianka (Szent István Katolikus Általános Iskola, Kétsoprony)

 

7-8. osztályosok:

   I. Kovács Emese (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

  II. Mohácsi Zoltán (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

III. Venczel Fruzsina (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

Különdíj: Varga Brigitta (Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola, Gádoros)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ahol együtt volt a kreativitás és a tudás

Ahol együtt volt a kreativitás és a tudás

Március 25-én hatodik éve rendezték meg a Dömötör János Művészettörténeti Versenyt, amelyre 4 vásárhelyi iskola állított ki 4 fős csapatot. Eredmények!

Két verseny nyolc érem

Két verseny nyolc érem

I. Szeged Kupán a vásárhelyi vívók kitettek magukért, és hét éremmel lettek gazdagabbak. A vívó Diákolimpián pedig négy vásárhelyi indult. Eredmények!
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...