Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, szombaton Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
Utasi Gábor és Saša Vejinović együttese egy percig sem adta ki a vezetést a kezéből, így megnyerte zsinórban nyolcadik bajnokiját is, aminél jelenleg nincs jobb sorozat a férfi NB I csoportjaiban.
Betegségekkel, sérülésekkel telt napok után, Pinnyey nélkül utazott Egerbe a Kosársuli, annak tudatában, hogy ismét fontos meccs vár a csapatra. Beléptünk ugyanis a bajnoki alapszakasz utolsó egy hónapjába, az egrivel együtt öt mérkőzés maradt hátra, és nagyon szoros a harc a felsőházi rájátszást érő helyekért. Ahogy azt beharangozónkban is írtuk, a Kosársuli az elmúlt hetekben remek helyzetbe hozta magát, a zsinórban hét sikernek köszönhetően a 8. helyről várhatta a találkozót, de a 6 győzelemmel és 15 vereséggel a 12. helyen álló Eger sem feltartott kezekkel lépett pályára, hiszen az előző két hétben előbb egylabdás meccsen kapott ki a Győrtől (80-81), majd legyőzte a Pénzügyőrt (77-66).
A novemberi, vásárhelyi mérkőzést 83-74-re a Kosársuli nyerte, és bár a végeredményt nem ezt mutatja, a mostani egy fokkal kontrolláltabb sikert hozott. Balogh indította triplával a 7-2-es villámrajtot, majd ugyan a hazaiak a vásárhelyi nevelésű Botka kosaraival egyenlítettek, a vezetést nem sikerült átvenniük. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a Kosársulitól Bálint és Orgona szállította a pontokat, majd az Egertől Máté szórta meg magát, így 16-16-nál ismét iksz volt az eredményjelzőn. A negyed végén mindkét oldalon becsúszott néhány pontatlanság, Kelemen triplájával viszont a Kosársuli jött ki előnnyel az első tíz percből (18-21).
Innen pedig már egyszer sem volt kérdés, melyik csapaté lesz a győzelem. Balogh hármasa után Orgona növelte előbb hét-, majd Rosic villanásai után kilencpontosra az előnyt, majd a 15. percben a tízet is átlépte a különbség (24-36 Rosic triplájánál). Helyenként brusztolósra sikerült a negyed második felének kezdete, 39-29-es vezetésnél így időt kért Utasi Gábor – jókor, hiszen sikerült még rátenni egy lapáttal a félidőig, amire Kerekes hármasa után végül 33-45-ös állással vonultak a csapatok.
A nagyszünet után Bajusz és Botka pontjaival lopódzott közelebb az Eger, ám a Kosársulit Kelemen és Rosic triplája is a legjobbkor segítette (39-51, 22. perc). Egészen a 25. percig tíz pont környékén táncolt az előny, és bár Szicsák, majd Bajusz vezetésével feljöttek ötre a hazaiak, mindig volt egy Kosársuli-játékos, aki higgadtan kezelte a helyzetet támadásban (előbb Balogh szórt triplát, majd Rosic és Bálint növelte újra az előnyt). Ennek ellenére mégis az időt kérő Eger zárta lélektani fölénnyel a negyedet, Ficsor hármasa minimálisra csökkentette a hazai hátrányt (58-62).
A zárónegyed elején aztán megmutatta a Kosársuli, hogy miért legyőzhetetlen hetek óta a bajnokságban: remek csapatjátékot húzott elő, és egy 9-0-s rohammal lényegében eldöntötte a meccset: Rosic és Kelemen hárompontosát Borbáth büntetői fogták közre. A 32. perc végén, 58-71-nél időt kért Klepej Roland, és bár nem adták fel, a jó vásárhelyi befejezésekkel nem tudtak mit kezdeni. Balogh a 36. perc végén hozta a szokásos zsákolását, amivel tizennégyre duzzasztotta az előnyt – ekkor, majd még a 39. perc elején is úgy tűnt, végleg eldőltek az érdemi dolgok. Az Egernek volt még válasza egy 8-1-es szériával, ám Utasi Gábor két időkérése (39. perc, 76-81 és 78-83), valamint Bálint két kiharcolt faultja és négy értékesített büntetője a legjobbkor jött, egyben lezárta a találkozót.
A 85-78-as eredményből hatan is kétszámjegyű statisztikai mutatóval vették ki a részüket, Bálint 18, a hibátlan triplamutatójú (5/5) Kelemen, valamint Rosic 17-17, Balogh 15, Orgona 13 pontot dobott, míg Borbáth 10 asszisztot osztott ki. A csapat továbbra is a 8. helyen áll a bajnokságban, de immár négyes holtversenyben a Veszprémmel, a Nagykőrössel és a Pakssal, mindössze egy sikernyivel a 3. Sopron és a 4. Győr mögött. Mivel a Falco kikapott a DEAC-tól az A-csoportban, a nyolcgyőzelmes sorozat azt jelenti, hogy a Kosársulinál nincs jelenleg jobb formában lévő csapat a férfi NB I-es bajnokságokban.
NB I/B Zöld csoport, 22. forduló:
Eszterházy KC - Vásárhelyi Kosársuli 78-85 (18-21, 15-24, 25-17, 20-23)
Eger, Eszterházy Károly Egyetem, Leányka utcai sportcsarnok. Vezette: Bagi, Sentényi, Szőts
Eger: Botka 15/3, Ficsor 12/6, Kerekes 3/3, Lengyel 1, Szicsák 20
Cserék: Rékasi 15/3, Bajusz 8, Máté 4, Kocsis –
Vezetőedző: Klepej Roland
Kosársuli: Rosic 17/12, Borbáth 5, Balogh 15/9, Bálint 18, Orgona 13
Cserék: Kelemen 17/15, Bősz -, Knyur -, Kass -, Karsai –
Edzőpáros: Utasi Gábor és Saša Vejinović
Utasi Gábor: „Nagyon örülök az újabb győzelemnek, mert idegenben nyerni mindig nehéz. Úgy érzem, végig kontrolláltuk a játékot, voltak hibák is persze, de szép megoldásaink is akadtak bőven. A beharangozóban írtuk, hogy a Falco után nekünk van a leghosszabb győzelmi sorozatunk az NB I-es csapatok közül. A mai győzelmünk után mi vagyunk a „legforróbb” csapat és ez jó érzés. Remélem, fent tudjuk tartani a formánkat a maradék négy fordulóra és akkor igencsak jó pozícióból várhatjuk a rájátszást!„
Az U20-as csapat a félidőben 48-34-re vezetett, végül simán, 95-67-re nyert, így továbbra is 3. a tabellán. A sikerből Knyur 30 ponttal, Karsai dupla-duplával (15 pont, 13 lepattanó) vette ki a részét.
Folytatás március 9-én, szombaton a Nagykőrös vendégeként.