KözéletNem hagytuk, nem adtuk!

2017. február 16., csütörtök
 
Nem hagytuk, nem adtuk!

Az elmúlt tíz évben több mint 6,5 milliárd forint fejlesztés valósult meg a hódmezővásárhelyi kórházban - közölte Kószó Péter alpolgármester az alföldi városban csütörtökön, sajtótájékoztatón.

 

 

 

 

 

Az Erzsébet Kórház ágyszámcsökkentése ellen rendezett demonstráció tizedik évfordulója alkalmából tartott eseményen a politikus úgy fogalmazott, 2006-ban a Gyurcsány-kormány " az egész magyar egészségügy ellen hadjáratot indított".

A leépítések legnagyobb vesztese Hódmezővásárhely volt, 315-ről 116-ra csökkentették az aktív ágyak számát, így a megszűnés fenyegette a 1890-ben alapított, a vásárhelyi polgárok téglajegyeiből épített kórházat - közölte.

Az intézmény megvédése érdekében a város történetének legnagyobb tüntetése zajlott a Szent István téren 2007. február 18-án, majd az emberek élőlánccal vették körbe a kórházat - mondta az alpolgármester.

 

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója kifejtette, az akkori kormányzat a reform köntösébe bújtatva drasztikus ágyszámcsökkentéssel meg akarta szüntetni a hódmezővásárhelyi kórházat. Tíz évvel ezelőtt széleskörű összefogás alakult ki, Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent lakossága egységesen a kórház mellé állt, és több mint 15 ezer ember fellépésének köszönhetően sikerült megmenteni az intézményt.

A főigazgató hangsúlyozta, az emberektől kapott bizalom komoly felelősséget jelent, a kórház valamennyi alkalmazottja azért dolgozik, hogy az ott élők számára magas színvonalú egészségügyi ellátást biztosítson.

 

Az évforduló alkalmából a kórházba érkező páciensek "Nem hagytuk, nem adtuk! 2007-2017" feliratú kitűzőt kapnak.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Hogy jobban szóljon

Hogy jobban szóljon

A KLIK támogatásával jelentősen bűvült a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola hangszerállománya. Ilyen utoljára 8 éve volt.
A vásárhelyi lánglovagok új paripája

A vásárhelyi lánglovagok új paripája

Négy évvel ezelőtt az elsők között kaptak az új fejlesztésű autóból. Most egy tovább korszerűsített fecskendős kocsival vehetik fel a harcot a tűz ellen. Képekkel és videóval.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.