KözéletA vásárhelyi lánglovagok új paripája

2017. február 13., hétfő
 

Még 2012-ben született meg az elhatározás, hogy itthoni gyártás keretében pótolják a kiöregedett fecskendőket. A magyar beszállítói választás a RÁBA Holdingra esett.

 

 

 

Fotók: Orsz. Katasztrófavédelmi Ig.

 

 

 

A felépítmény a már sokat használt Heros Aquadux -X 4000 lett. Az első prototípust 2012 őszén mutatták be. Hosszú távon terveztek vele. 2016 decemberéig 25 darab került átadásra.

2012 novemberében a Hódmezővásárhelyi Hívatásos Tűzoltók az elsők között kaptak egy tűzoltó autót. Az eltelt 4 év alatt a tűzoltóság a Katasztrófavédelemhez került, a modernizáció folytatódott.

 

2016. decembere óta újabb 11 került átadásra. Budapesten a XI. és XVII. kerületbe, Gyulára, Hevesre, Kisvárdára, Mezőkövesdre, Siklósra, Székesfehérvárra, Veszprémbe, Zalaegerszegre és Hódmezővásárhelyre kerültek.

Február 13-án Almási István, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Szatmári Imre tű. dandártábornok, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át a 132 és félmillió forintos új fecskendős autót. 

 

A gépjárműfecskendő 4000 literes beépített víztartállyal és a víztartály térfogatának 10 százalékát kitevő habképző anyag tartállyal rendelkezik. A tömlő hossza 60 m, belső átmérője 25 mm.  A gépjárműfecskendőt számítógépes vezérlés felügyeli. A vezérlés rendelkezik adatgyűjtővel, diagnosztikai funkcióval, automatizált funkcióval, hibás kezelésre figyelmeztetéssel, és alkalmas a járműre épített berendezések felügyeletére, vezérlésére, továbbá a rendszerben mérhető értékek kijelzésére.

 

A vásárhelyi tűzoltókkal beszélgetve, a Vásárhelyi Híreknek elmondták, ezekben a járművekben könnyen hozzáférhetőek azok a felszerelések, amelyeket az általános tűzoltó stratégia szerint elsődlegesen, illetve gyakran használnak. Még azt is elmondták, hogy a légzésvédelmi felszerelések és tartalék palackok oldalanként egy-egy kihúzható és lenyitható tartón kaptak helyet, így a készülékeket könnyű fel tudják venni.

Az új autónak már hivatalos neve is van, amit riasztáskor használnak: Vásár 1-es. 

 

Videó az üzemből, amelyben az alvázra elkészítik a speciális felépítményt és a felszerelést:

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mitől véd a VÉDA

Mitől véd a VÉDA

Már a vásárhelyi fix traffipax sem lehet egy aranybánya: megszokták. A 14 milliárdos országos beruházás ellenére sem csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek számát.
Sérülés ellenére dobogós helyezés

Sérülés ellenére dobogós helyezés

A vásárhelyi Berei Béla akaraterejével, bronzérmével hozzájárult a magyar válogatott kiemelkedően eredményes szerepléséhez.

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.