Kultúra, oktatásHogy jobban szóljon

2017. február 16., csütörtök
 
Hogy jobban szóljon

A KLIK támogatásával jelentősen bűvült a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola hangszerállománya. Ilyen utoljára 8 éve volt.

 

 

 

 


 

A Klébelsberg Központ, ezen belül a Hódmezővásárhelyi Járási Tankerület a tavalyi év végén felmérte a tanintézmények szakmai munkáját, illetve az intézményvezetőkkel egyeztettek arról, milyen eszközök, vagy más ráfordítás segíthetné elő az oktatást. Az így kialakult igények alapján a Klébelsberg Központ különböző mértékben támogatást adott az iskoláknak. Köztük a Péczely Attila zeneiskolának is.

 

„Nagy örömmel tölt el, már csak azért is, mert évek óta ez volt a legnagyobb hangszervásárlási lehetőségünk. Nagyszerű előrelépést jelent az iskola életében” - mondta Vágó János a Vásárhelyi Híreknek.

Az iskola igazgatója elmondta: a KLIK támogatásából két Kawai zongorát (képünkön a február 15-én tartott zongoraavatón látható az egyik), továbbá fuvolákat, hegedűket, bariton kürtöket vásároltak. De van költségkeretük hangszeralkatrészek, például fúvókák beszerzésére és hangszerjavításra is.

 

Mint arról írtunk, az iskola hangszerek vásárlására utoljára két éve kapott 6 milliót, három éve pedig a hódmezővásárhelyi Rotary Klub a holland Haarlemmermeer-i Rotary Clubbal közösen 17 hangszert adományozott az iskolának. Előtte 7-8 éve volt egy 25 millió forintos hangszervásárlási lehetőségük.

 

Mint ismeretes az iskola életében az utóbbi években bekövetkezett változások ellenére töretlenül magas színvonalú képzés folyik, ami leginkább a növendékek hazai és határon túli sikerein keresztül mérhető le. Ezekben az eredményekben az sem jelentett változást, hogy az iskola egy része - a BFMK új épületének alagsorán túl - az Eötvös József Szakképzővel „társbérletben” működik.

Közismert, hogy az iskola a Kálvin téri épületből kiköltöztetve sem „nyert” elegendő helyiséget az ötféle művészeti ág képzéséhez. 

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Közbiztonság, közlekedés, útépítés

Közbiztonság, közlekedés, útépítés

Ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa - jelentette ki Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen, a Kossuth Olvasókörben tartott fórumon.
Felére csökkentik a közmunkások számát

Felére csökkentik a közmunkások számát

Gémes György: ma a közfoglalkozta­tásban dolgozók harmada nem fog tud­ni visszatérni a munka világába, másik harmaduk pedig valószínűleg egysze­rűen nem akar.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.