Kék hírekNem darabolt, égetett

2011. szeptember 3., szombat
 
Nem darabolt, égetett

A nő ügyvédje kitalációnak nevezte, hogy védence május közepén 164 darabra vágta élettársát, azt azonban nem cáfolta, hogy a férfi földi maradványait egy kályhában találták meg.

 

 

 

 

Kitalációnak minősítette az egyik országos bulvárlap információját Krajkó Zoltán ügyvéd, miszerint védence május közepén 164 darabba vágta élettársát. Az ügyvéd azt mondta a delmagyar.hu-nak a vásárhelyi nő leütötte az őt rendszeresen bántalmazó férfit, majd ijedtében elégette őt.

Egy szó sem igaz abból, hogy védencem feldarabolta volna élettársát, ez csak kitaláció – tette hozzá Krajkó Zoltán. A szegedi ügyvéd a védője annak a 35 éves hódmezővásárhelyi nőnek, aki május közepén olyan erővel ütötte le 62 éves élettársát, hogy az életét vesztette.

A héten több napon át cikkeztek arról, hogy Henrietta az emberölés után 164 darabra vágta a férfit. Az ügyvéd szerint védence állandó rettegésben élt, élettársa rendszeresen bántotta, ez sok tanú bizonyítja is.

Az ügyvéd szerint védence miután szembesült tettével, pánikba esett, és a kályhában elégette a férfit. Ez is elég szörnyűnek hangozhat, de csak megvédte magát, majd pánikba esett – mondta Krajkó Zoltán.

Az asszony részletes beismerő vallomást tett, az ügyészség indítványára előzetes letartóztatás helyett házi őrizetben várja az ügy folytatását, mivel 1 hónap múlva szülni fog.

 

A téma további cikkei:

Emberölés Hódmezővásárhelyen a Kölcsey utcában


164 darabba vágta a férjét a hódmezővásárhelyi nő

 

 
 
Forrás: hirado.hu
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.