Kék hírek164 darabba vágta a férjét a hódmezővásárhelyi nő

2011. augusztus 29., hétfő
 
164 darabba vágta a férjét a hódmezővásárhelyi nő

Miután meggyilkolta, 164 darabra vágta gyönyörű felesége az egyik menő budapesti klub tulajdonosát – értesültünk az áldozat és neje egykori munkatársától. A rendőrség megerősítette: nyomoznak.

 

 

Fotó: VH

 

 

Egyik napról a másikra eltűnt tavasszal egy 62 éves vállalkozó. A tagbaszakadt férfi valamikor a szerb hadsereg helikopterpilótája volt, annak idején a háború miatt jött Szerbiából Magyarországra. Itt az egyik menő fővárosi klub résztulajdonosa lett. Ott szeretett bele tíz évvel ezelőtt a 25 éves pultos lányba, nevezzük Erzsébetnek (családja miatt nem írjuk ki a nevét). A nagy korkülönbség ellenére úgy tűnt, jól megértik egymást. Hamarosan összeházasodtak, fiuk született.

A család tavaly költözött Hódmezővásárhelyre. A környékbeliek keveset tudtak róluk, viszont az feltűnt nekik tavasszal, hogy a családfő, István nem jár-kel a portájuk környékén. A férfinak volt egy fia az előző házasságából, aki külföldön él, számára is furcsa volt, hogy nem tud kapcsolatba lépni az apjával. Ezért a fiú meglepetésszerű látogatást tett apja hódmezővásárhelyi házánál. Erzsébet fogadta őt egymaga, és azt mondta, a férje visszament Szerbiába, ott van dolga. A fiú ezt el is hitte volna, szemét azonban megütötte néhány piros folt egy szobai szőnyegen. Azonnal a rendőrséghez fordult.

– Május 18-án, a késő éjszakai órákban a helyszíni szemle adatai igazolták, hogy a 62 éves férfi sérelmére életellenes bűncselekményt követtek el, ezért a rendőrség emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el – tudtuk meg Szenti Szabolcstól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, aki értesüléseinket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kommentálta.

Lapunk a házaspár egy korábbi munkatársától úgy tudja, hogy Erzsébet egy serpenyővel ütötte le élettársát, majd 164 darabra vágta fel a holttestet, hogy megszabaduljon tőle. Az egyik szomszéd lapunknak elmondta, hogy a rendőrség a kerti tavat is kiszivattyúzta, hogy megtalálja a testrészeket, azonban nem mind került elő. Úgy tudjuk, a mai napig nincs meg a férfi holttestének minden darabja, viszont erről a rendőrség nem nyilatkozik.

– Budapestről költöztek ide, talán tavaly karácsony környékén. Nem nagyon érintkeztek a szomszédokkal, de kedves, rendes pár benyomását keltették. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen szörnyű családi tragédia fordulhat elő – mondta el az egyik közelben lakó asszony. Erzsébetet májusban letartóztatták, részletes beismerő vallomást tett. Elmondta: más férfi magzatát hordta a szíve alatt, de ezt nem merte megmondani a férjének, mert rettegett tőle. Végül a gyanúsítottat házi őrizetbe helyezték, most otthon várja a fejleményeket. Próbáltunk vele kapcsolatba lépni, de nem nyitott ajtót, telefonszámát megváltoztatta, a helybéli kávézót, amit korábban ő üzemeltetett, eladta. Azt mondják, kisfia, alkalmanként a testvére és egy férfi látogatja meg bizonyos időközönként.

 

(A cikket a borsonline-tól vettük át változtatás nélkül)

 

Szerkesztőségünk megkeresésére dr. Szenti Szabolcs százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, találgatásokat nem kommentálnak. Jelenleg is folyik a minden körülményre kiterjedő nyomozás, amelynek végeredményéről a közvéleményt tájékoztatni fogják.   

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a jelenleg házi őrizetben lévő P.H. és az áldozat nem házas-, hanem élettársi kapcsolatban élt. A 28 éves terhes nő részletes beismerő vallomást tett. Házi őrizetét a bíróság rendelte el.

 
 
Forrás: borsonline
S.D.
 

Olvassa el ezt is!

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.