Kék hírekEmberölés Hódmezővásárhelyen a Kölcsey utcában

2011. május 18., szerda
 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint ma is folyik a helyszíni vizsgálat a Kölcsey utca 65/a számú kertes házban. A vizsgálatba a helyi nyomozók mellett a megyeszékhelyről és Budapestről érkezett szakértők is bekapcsolódtak.

 

 

 

 

Május 16-án egy 62 éves helybeli férfi eltűnését jelentette be külföldön élő hozzátartozója a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Elmondása szerint édesapjáról már több hete nem tud semmit, magáról életjelet nem adott. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően megkezdték az ügy kivizsgálását, melynek során a kora esti órákban olyan információk birtokába jutottak, hogy az eltűnt személy bűncselekmény áldozatává válhatott, ezért az eljárásba bekapcsolódott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya is.

A késő éjszakai órákban a Kölcsey utca 65/a családi házban elvégzett helyszíni szemle adatai igazolták, hogy a 62 éves férfi sérelmére életellenes bűncselekményt követtek el, ezért a rendőrség emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

A helyszíni szemle és a beszerzett adatok birtokában a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya még az éjszaka folyamán gyanúsítottként hallgatta ki az áldozat 35 éves élettársát, majd helyszíni kihallgatásra is sor került. A rendőrség az asszonyt őrizetbe vette és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A helyszíni szemle a Bűnügyi Szakértő és Kutató Intézet bevonásával tovább folytatódik.

 
 
Forrás: CSMRFK-Vásárhelyi Hírek
 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.