SportNagyon értékes győzelem

2018. március 17., szombat
 
Nagyon értékes győzelem

A győri idegenbeli sikert követően szombat este hazai pályán is győzni tudott a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák a Honvéd ellen végig vezetve, 14 ponttal tudtak diadalmaskodni. Egy hét múlva Nyíregyházára utaznak, ahol nem lesz egyszerű dolguk Vas Péteréknek.

 

 

 

 


A Kosársuli vette magához a kezdeményezést, első sorban Szabó jeleskedett a pontgyártásban. Sokáig nem találta magát a Honvéd, de a 7. perc környékén ébredezni kezdtek. Elsősorban az ex-vásárhelyi Kováts, valamint Tóth villogott náluk. A negyedet azonban Horvát Martin félpályás, a dudaszó pillanatában eleresztett triplájával 24-16-os hátrányban zárták.

 

Kapkodóvá vált a játék a második 10 perc első felében, mindkét oldalon sok volt a hiba, és ennek ezúttal nem a kemény védekezés volt az oka. A Hódmezővásárhelynek kedvezett ez az időszak, minimálisan, 9 pontra növelték előnyüket, amiben a nagyot küzdő Miletic fontos szerepet játszott. Ekkor mintha valami varázslat történt volna, Puskás Artúr legénysége másfél perc alatt olyan szériát produkált, hogy a hazai közönség csak tátotta a száját: a félidőre 40-37-re jöttek fel.

 

Harapós fokozatra kapcsoltak a piros mezesek, Mucza pörgött fel leginkább, irányításával 49-49-nél utolérték riválisaikat. Nem is kellett több Varga Zalánnak, aki egymás után két három pontost süllyesztett el a Honvéd gyűrűjében, ismét előnyhöz juttatva csapatát. A záróperiódus előtt a korábban félpályáról beköszönő Horvát mutatta meg, hogy közelebbről sem céloz rosszul, három pontja pedig 11 pontos vezetést eredményezett a Csongrád megyeieknek.

 

Érezték a honvédosok, hogy ha nem tesznek valamit, akkor hamar eldől a győzelem sorsa, így hát agresszív védekezésre váltva űzték Vasékat. A Kosársuli kosarasai jól állták a sarat, de 7 minutummal a vége előtt, 70-59-nél sem lehetett azt érezni, hogy elkönyvelhetik a sikert. A folytatásban megint idegőrlő csata folyt a parketten, de Miletic jó lepattanózása és Molnár villámgyors betörései döntöttek, és végül a Vásárhely 89-75-re behúzta a derbit.

 

Vásárhelyi Kosársuli – Budapesti Honvéd 89–75 (24-16, 16-21, 26-18, 23-20)

 

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Gelencsér György, Mintál Csaba és Borgula György
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 450 néző.
 

Kosársuli: SZABÓ 20, Bálint -, MOLNÁR 20/3, Vas 5, MILETIC 22/3.
Csere: Horvát 6/6, Béres 2, VARGA 12/6, Kun 2.
Edző: Czuprák László
 

Honvéd: Bea -, Pintér 5/3, Tóth 14/3, Martinez 5/3, KOVÁTS 19.
Csere: Mucza 12, Stefán 5, Máté 9/3, Steier 2, Hargitai 4.
Edző: Puskás Artúr

 

Czuprák László: „49-49-nél, Varga Zalán triplái jelentették a fordulópontot. Nagyon értékes győzelmet szereztünk a jó formában lévő Honvéd ellen, amelyben Miletic ragyogó lepattanózásának is kulcsszerepe volt. Emellett a legfontosabb pillanatokban jól működött a védekezésünk is.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Hódmezővásárhely Pro Urbe díjasai

Hódmezővásárhely Pro Urbe díjasai

Március 15-e alkalmából Hódmezővásárhely város Pro Urbe díjat adományozott Ambrus Sándornak, Dr. Dömötör Jánosnak és Szénási Jánosnak.
Belelendültek a judosok Vásárhelyen

Belelendültek a judosok Vásárhelyen

A 2017 őszén megalakult vásárhelyi HÓD JUDO SE, már tavaly novemberben bajnoki címmel, idén pedig már újabb érmes helyezésekkel tette le a névjegyét.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.