SportNagy Viktóriát kvalifikálták a Dél-koreai Fitness VB-re

2022. október 19., szerda
 
Nagy Viktóriát kvalifikálták a Dél-koreai Fitness VB-re

Hódmezővásárhelyi versenyzője is van az október 18. és 23-a között Dél Koreában rendezett világbajnokságnak.

 

 

 

 

 


 

Az egyik legrégebben, 1946-ban alapított szervezet, az IFBB (International Federation of Bodybuilders) teljes nevén Nemzetközi Testépítő és Fitnesz Szövetség.

 

Az IFBB 203 ország nemzeti szövetségeinek tagja. Érdemes megjegyezni, hogy az IFBB tagja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek, amely az IFBB-t ismerte el a testépítés egyetlen szervezetének, amelynek doppingellenes programja teljes mértékben megfelel a nemzetközi kódexének.

 

A Szövetségnek Magyarország is tagja, például 2015-ben Budapesten tartották világbajnokságukat. Idén pedig a VB-t Dél Koreában, Yeongju-ban tartják 22 ország részvételével.

 

A versenyen a fitness különböző kategóriáiban 3 magyar lány vesz részt. A VB-re kvalifikált egyik versenyző a hódmezővásárhelyi Nagy Viktória Zoé. Nevét több éve megismerhettük, a Hód-Fitness SE tagjaként számtalan hazai és nemzetközi verseny győzteseként. Első Európa-bajnoki címét 2010-ben a Spanyolországban megrendezett EB-n szerezte.

 

A Dél koreai VB-re Shane Tusup vállalta a felkészítését, aki maga is kiutazott Youngju-ba. Mint ismeretes Shane Tusup amerikai úszó, edző, Magyarországon négyszer, 2013-ban, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben megválasztották az év edzőjének.

 

Nagy Viktória Zoé a Vásárhelyi Híreknek telefonon elmondta, hogy nagyon keményen készül a másfél perces igen sok nehéz mozgáselemet tartalmazó fitness bemutatójára. Elsősorban a versenyeken való minél több eredményes részvétel vezet a professzionális kategória megszerzéséhez.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

2022. 51-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Nehéz mérkőzés volt szép győzelemmel

Nehéz mérkőzés volt szép győzelemmel

Október 15-én a Békési SzSK U23 otthonában lépett a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata a Hepp Kupa 2. fordulójában.
Hódmezővásárhelyi rezsi válságterv

Hódmezővásárhelyi rezsi válságterv

A Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal elkészítette válságtervét, amelynek bevezetésétől a becsléseik szerint több százmilliós megtakarításokat remélnek.
Emelkedik a megyében a tűzesetek száma

Emelkedik a megyében a tűzesetek száma

Idén szeptember végéig mintegy 220 lakás gyulladt ki Csongrád-Csanád megyében. Leggyakrabban idős emberek válnak áldozattá.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.