Kultúra, oktatásMost még lehet módosítani

2014. július 3., csütörtök
 
Most még lehet módosítani

Éppen egy hét van, hogy a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezők benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét.

 

 

 

Mindez azok számára is elvégezhető az E-felvételi rendszerében, akik hagyományos jelentkezési lapon nyújtották be jelentkezésüket.

A jelentkezők a jelentkezéshez, pontszámításhoz szükséges dokumentumokat az E-felvételi Dokumentumok menüpontjában tudják feltölteni. Ugyanitt lehet nyomon követni a jelentkezéssel kapcsolatos dokumentumok elbírálását is. Amennyiben a feltöltés sikeres volt, a fájl megjelenik a Jelentkezésekhez csatolt dokumentumok táblázatban. Függetlenül a jelentkezési helyek számától, elegendő mindent egy példányban beszkennelni és feltölteni, arra azonban figyelni kell, hogy a dokumentum jól olvasható legyen, illetve tartalmazza a jelentkező személyes adatait.

Az eljárás során a felvételizőknek egyetlen alkalommal van lehetőségük módosítani a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjén, amelyet szintén július 10-ig tehetnek meg. Az E-felvételi felületén a Sorrendmódosítás menüpontban lehet átrendezni a korábban megadott képzéseket, azonban új képzést már nem lehet rögzíteni.

Akkor érdemes változtatni a képzések sorrendjén, ha nem azok szerepelnek a listában elsőként, ahová leginkább be szeretne kerülni a jelentkező. Jelentkezői preferenciától függően szintén érdemes lehet felcserélni a szakokat akkor, ha az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges. Ugyanis a jelentkező a listában szereplő első olyan helyre nyerhet csak felvételt, ahol felvételi összpontszáma eléri a meghatározott ponthatárt. Érdemes mindezek figyelembe vételével újragondolni a jelentkezéskor megadott szakok sorrendjét.

A 2014 szeptemberében induló képzések ponthatárait július 24-én este hirdetik ki, amelyek ezzel egy időben elsőként a www.felvi.hu honlapon lesznek elérhetők. A felvételizők még aznap este SMS értesítést is kapnak az eredményekről.

 

A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karára összesen 320-an jelentkeztek, a Budapesti Kommunikációs Főiskola hódmezővásárhelyi kihelyezet tagintézményébe a 2 szakra összesen 109-en jelentkeztek.

 

Olvassa el ezt is!

Egy kis helytörténet

Egy kis helytörténet

A hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság pályázatot hirdet Történetek a jövőnek címmel.
Másfél év gyorsított eljárásban

Másfél év gyorsított eljárásban

A vásárhelyi fiatalember betört egy általános iskolába, a strand dolgozóit és a vendégeket pedig kétszer is meglopta.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.