SportMost a részvétel volt a fontos

2014. október 6., hétfő
 

A Hód-Triatlon és Öttusa Sportegyesület, mint az a nevéből is látható nyár óta öttusa szakosztállyal bővült. Ezzel a városban újabb sportágak közül lehet választani. Illetve jó lehetőség a vásárhelyi gyerekeknek, hogy kipróbálják magukat ebben az egyébként olimpiai komplex sportban.

 

 

 

Az öttusa szakosztállyal kibővített Hód-Triatlon és Öttusa Sportegyesület sportolói szeptember 20-án, szombaton Budapesten már ki is próbálhattak az öttusázásból két sportot, ami egyébként a triatlonban is megvan, a Váltó Magyar Kupa 3. fordulójában. Az elmúlt hétvégén viszont már 11 versenyző képviselte a Hód Triatlon és Öttusa Sportegyesületet a Két- és háromtusa egyéni, csapat- és váltó Országos Bajnokságon.

 

Az október 4-én a Magyar Öttusa Szövetség által Érden, az Arénában rendezett versenyen kifejezetten szoros és kiélezett küzdelmek folytak az úszás és a futás távok teljesítése közben.

A Vásárhelyi egyesület 9 - 14 éves fiataljainak a helyezései, az egy-egy versenyszámban, illetve korosztályban induló sokszor 50-60 sportoló számához viszonyítva komoly erőfeszítésről és a helytállásról tanúskodik.

 

Eredmények:    

 

Ifi „H” (2005-ben és utána születettek)

Szabó Kornél              12.

Szűcs Máté                 24.

 

Ifi „G”  (2004-ben születettek)

Molnár Ádám             19.

Fodor Kíra                  23.

 

Ifi „E” (2002-ben születettek)

Wolf Milán                   4.

Gémes Tamás 13.

Kiszely Boglárka        18.

Csököly Virág            22.

 

Ifi „D” (2001-ben születettek)

Tápai Balázs                 8.

 

Ifi „C” (2000-ben születettek)

Meszlényi Martin       14.

Vörös Béla                 16.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen már négy korosztály rajtol

Vásárhelyen már négy korosztály rajtol

Az Európai Úszó Liga vezető testülete módosítását elsőként a 2016-os hódmezővásárhelyi Európa-bajnokságon vezetik be.
Az Őszi Tárlat előhírnöke

Az Őszi Tárlat előhírnöke

Október 3-án délután rövid műsorral megnyílt a XII. Diákok Őszi Tárlata a Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában. A díjazottak névsora!

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.