GazdaságMódosították a költségvetést

2018. december 17., hétfő
 
Módosították a költségvetést

Hétfői rendkívüli ülésén egyhangú döntéssel módosította a hódmezővásárhelyi közgyűlés az önkormányzat költségvetését, a büdzsé főösszege az eredeti 23,1 milliárdról 24,877 milliárdra nőtt.

 

 

 

 

 

 

 

Az előterjesztés ismertetése során elhangzott, a büdzsé módosításra az állami támogatások és korábban született közgyűlési határozatok átvezetése miatt van szükség, illetve pályázatokból finanszírozott fejlesztések végrehajtásához is át kell csoportosítani forrásokat egyes költségvetési sorok között.

 

Kovács László (Fidesz-KDNP), a közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke elmondta, konstruktív együttműködés nyomán állapodott meg a városvezetés és a többséget adó Fidesz-KDNP-frakció a költségvetés módosításáról. A képviselő ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a polgármester úgy írt ki közbeszerzést, majd kötött szerződést egy a strandfürdőben megvalósítandó beruházásra, hogy az ehhez szükséges forrás nem állt rendelkezésre.

A képviselő közölte, ez felveti a fedezet nélküli kötelezettségvállalás gyanúját, ezért kezdeményezte, hogy az eset tisztázására alakuljon vizsgálóbizottság.

 

Márki-Zay Péter kifejtette, a beruházás során víztisztító berendezéssel látják el a strandfürdő egy kútját. A 170 millió forintos fejlesztés évente 100 millió forint megtakarítását eredményez, így kevesebb mint két év alatt megtérül.

A politikus emlékeztetett, a költségvetés - a többi közt a beruházáshoz szükséges - módosítását korábban ötször kezdeményezte, az előterjesztést a közgyűlés azonban nem vette napirendre vagy a javaslat nem kapott többséget.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Éremesővel zárta a szezont a HSÚVC

Éremesővel zárta a szezont a HSÚVC

A hétvégén tartotta a Hód Úszó SE a JAKED-HÓD Cikluszáró Nemzetközi Úszóversenyt. A HSÚVC a szezonzáró versenyen megnyerte a HÓD Kupát. Eredményekkel.
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel

Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel

Az NB I/B Zöld csoportjának 12. fordulóján a bajnokság két legjobb formában lévő csapata csapott össze egymással.
Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Szántó Gusztáv díszműkovács családi vállalkozása alkotta újjá a Budavári Palota négy méter széles és nyolc és fél méter magas monumentális vaskapuját.
Kezdődik a szúnyoggyérítés

Kezdődik a szúnyoggyérítés

Az esőt követő felmelegedés felgyorsítja a szúnyogok fejlődését, ezért a következő napokban több helyen kell beavatkozásokat végezni.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.