KözéletMit csinálnak Afganisztánban a katonáink?

2012. május 3., csütörtök
 
Mit csinálnak Afganisztánban a katonáink?

A Vásárhelyi Hírek rendszeresen tudósít az Afganisztánban szolgálatot teljesítő Tartományi Újjáépítési Csoport és az OMLT (Operational Mentor and Liaison Team - Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport) hazai felkészüléséről. Arról azonban kevesebb szó esik, milyen feladatot látnak el Afganisztánban.

 

(Fotók: MH)

 

Fábián László alezredes tájékoztatása szerint, a Magyar Honvédség elsődlegesen az Afgán Nemzeti Hadsereget támogatja a felkészítésben. Ezen belül egy külön csoport feladata a dandár- és hadtest törzsek hadműveleti tisztjeinek felkészítése. Dolgoznak magyar mentorok az afgán légierő mellett is, akik helikopter pilóták, mérnökök és repülésirányító szakemberek felkészítését végzik, és meg kell említenünk a Logisztikai Mentor Csoport kabuli tevékenységét is.

 

A Magyarország és Ohio állam között fennálló államközi szerződés keretében a két állam együttesen vállalta, hogy egy közösen működtetett OMLT csoporttal járul hozzá az afganisztáni újjáépítéshez - ez a legnagyobb létszámú magyar mentorcsoport. Tábora az északi Baghlan tartományban található, nem messze a Pol-e Khumri városában lévő magyar PRT táborától. Mint általában a missziók, ez a küldetés is fél éves időtartamú. Jelenleg a hetedik váltás teljesíti szolgálatát.  A magyar vezetésű kontingens jelenleg 50 magyar és az Ohiói Nemzeti Gárda 12 katonájából áll.

 

Mint arról már többször írtunk, (cikkek és videótudósítás a lap alján) az OMLT közösen készült fel Magyarországon és Németországban, és mire elérkezett a kiutazás ideje, már valóban csapattá forrott össze.

Az alezredes tájékoztatása szerint, a fő feladat a hadszíntéren egy majdnem 1000 fős afgán lövészzászlóalj, a KANDAK felkészítése háborús és békeműveleti feladatokra. Ez a kötelék több mint 3 éve alakult. Valamennyi százada harcedzett, katonáik bátrak, fegyelmezettek, a tisztjeik jól képzettek, tapasztaltak. Az afgán hadtest parancsnoka minden fórumon megemlíti, hogy ez az Északi Régió legjobb zászlóalja. A mentorok elsődleges feladata, hogy kivívja az afgán katonák és tisztek megbecsülését, bizalmát ahhoz, hogy tanácsot adhassanak a kiképzéshez, a műveletek előkészítéséhez és azok végrehajtásához. A feladat nem egyszerű, de az OMLT tagjai ismerik az utat, amely sikerre vezet: a személyes példamutatás.

 

A kiképzés mellett a mentorok másik fő tevékenysége a zászlóalj támogatása a műveletek alatt. A közösen végrehajtott műveletek két nagyobb csoportra oszthatók: jelenlét-fenntartó járőrökre és korlátozott célú műveletekre - ezek során mindenki a saját mentorált partnerével tart. Ilyenkor egy fő szabály létezik: „Senkit nem hagyunk hátra!”.

 

Afganisztánban nem létezik kis vagy nagy feladat. Minden egyes útra úgy kell kivonulni, hogy készen álljanak megütközni az ellenséggel. (Természetesen minden konvoj tevékenységét egy széles apparátus segíti a háttérből.) A legfőbb veszélyforrásokat az öngyilkos merénylők (akár nők és gyerekek is) és az útvonalakon telepített pokolgépek jelentik. Az ellenállók számtalan szovjet és jugoszláv gyártmányú gépkarabéllyal, géppuskával és „hozzávalóval” rendelkeznek.

 

Fenyegetést jelentenek az esetleges rakétabelövések, a rálövések a mozgó erők ellen, a robbanószerkezetek vagy mérgek bejuttatása a táboron belülre. Nemrégiben (nem az OMLT műveleti térségében) egy újfajta „módszer” is megjelent: ennek során az Afgán Fegyveres Erők egyenruháját viselő vagy gépjárművét vezető ellenállók hajtanak végre támadást a Koalíciós Erők és az Afgán Fegyveres Erők ellen. Ezen akciók legfőbb célja a bizalom megtörése a nemzeti- és a szövetséges erők között – sikertelenül. Helyenként tudtak ugyan veszteséget okozni, de a bizalmat nem tudják megbontani.

 

A magyaroknak jó hírük van a tartományban. Ennek egyik oka maga a PRT, amely az újjáépítéssel vívta ki a lakosság jóindulatát. A másik ok a tartományi afgán haderő, melynek tagjai becsületes, egyenes, nyílt emberek.

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Katonacsizma csak a szobrokon volt

 

Amerikai és vásárhelyi katonák együtt készülnek a misszióra

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.