KözéletKatonacsizma csak a szobrokon volt

2011. március 26., szombat
 

Amerikai katonák látogattak el egy program keretében a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumba, március  26-án. A 12 fős egység az afganisztáni Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport közös felkészítése miatt tartózkodik Vásárhelyen az 5. Bocskai István Lövészdandárnál.

 

Nézze meg video-riportunkat ITT!

 

 

 

Az Ohiói Nemzeti Gárda katonái több váltásban, már évek óta Magyarországon, magyar katonatársaikkal együtt készülnek fel, hogy Afganisztánban közös Hadműveleti Tanácsadó és Összekötő Csapatban  együtt támogassák az afgán nemzeti hadsereget, mondta a Vásárhelyi Híreknek Howard Pearce őrnagy, az egység parancsnokhelyettese. Hozzátette, a közös felkészülésben résztvevő magyar egységgel májusban indulnak Afganisztánba. A magyar-amerikai egység - a Hadműveleti Tanácsadó és Összekötő Csapat minőségükben- afgán katonai egységek felkészítését végzi. Az afgánokkal együttműködve segítik az ország stabilizálását. Kérdésünkre elmondta, iraki misszióban már vett részt, viszont először megy Afganisztánba. Végül megkérdeztük tőle, milyennek látta Magyarországot, amikor először járt itt. Pearce őrnagy, munkatársunknak elmondta a nagy beláthatatlan területekhez szokott szemének furcsa volt a sok egymást követő település. Budapestet nagyon szép városnak, egy kis ékszerdoboznak tartja.   

 

 

Az OMLT-k, magyarul a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport a NATO Nemzetközi Biztonsági Segítségnyújtási Erők (ISAF) részeként működnek Afganisztánban. Feladatuk az afgán nemzeti hadsereg tagjainak kiképzése és mentorálása. A 6 hónapos misszió alatt az afgán hadsereg tagjaival közösen feladatokat hajtanak végre a NATO-ISAF stratégia részeként, mely egy teljesen működőképes afgán nemzeti hadsereg felállítását tűzi ki célul. A közös csoport amerikai tagjait az Ohiói Nemzeti Gárda adja. Ohio államnak régóta fennálló, kiváló kapcsolata van Magyarországgal az Állami Partnerségi Program keretében.

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.