BulvárMire számíthatunk 2016-ban

2015. október 15., csütörtök
 
Mire számíthatunk 2016-ban

Bár még messze az új év, azért érdemes ránézni az ünnepnapjainkat felsoroló listánkra. Van akinek csalódást fog okozni, mert 2016-ban csak két négynapos ünnep lesz.

 

 

 

 

 

 

2016-ban a négynapos hosszú hétvége közül az egyik a március 15-ei ünnep miatt tavasszal, egy pedig ősszel a november 1-vel lesz. Vagyis jövőre csak két négynapos pihenőre számíthatunk. Az új esztendőben azért lesz még további három háromnapos hosszú hétvége is.

 

2016. január elsejével egy háromnapos hosszú hétvégével kezdődik az év.

 

A Húsvét 2016-ban jóval korábbra esik, vagyis március 27-én és 28-án hétfőn is pihenhetünk.

 

2016. május 1. vasárnapra esik

 

2016. május 16. hétfő, Pünkösd hétfő (hosszú hétvége)

 

2016-ban augusztus 20-a szombatra, míg 2016. október 23-a vasárnapra esik.

 

2016. december 24-e szombatra esik, ezáltal 25-e vasárnapra, míg 26-a hétfőre, így ott háromnapos hosszú hétvége less.

 

2016. december 31. Szilveszter napja szombatra esik január elseje pedig vasárnapra. Másodikán, hétfőn kezdődik tehát az év.

 

Szokás szerint az ünnepnapra eső közbülső napokat is le kell dolgozni, vagyis 2016. március 15-e keddre esik, így az előtte lévő hétfő számít majd pihenőnapnak, így lesz egy hosszú hétvége március 12-től március 15-é, keddig. A március 14-ét március 5-én kell majd ledolgozni.

 

2016. november elseje szintén keddre esik, így az előtte lévő hétfő számít majd pihenőnapnak.

Azonban az október 31-i pihenőnapot két héttel korábban szombaton, október 15-én le kell majd dolgozni.


 

Olvassa el ezt is!

Ismét SZIN-es világ Szegeden

Ismét SZIN-es világ Szegeden

Magyarország legrégebbi és egyik legnépszerűbb könnyűzenei eseménye augusztus 26. és 29. között ismét megnyitja kapuit a szegedi Partfürdő területén.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.