Kultúra, oktatásMindenki dalra fakadhat

2013. június 1., szombat
 
Mindenki dalra fakadhat

A vásárhelyi iskolák is megkapták azt a levelet, amelyben ösztönzi az iskolaigazgatókat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), hogy énekeljék minél többen a Nemzeti Összetartozás Napján az Összetartozás Dalát.

 

 

 


Az országosan is a legváltozatosabb médiareakciókat kiváltó államtitkári levél egyedülálló kezdeményezésnek nevezi a közös éneklést, egyben kiemeli, hogy a program kötetlen, “lehet otthon, baráti körben, iskolában, szervezetten, vagy szervezetlenül énekelni”, a lényeg, hogy minél többen énekeljenek A KIM egyben arra is ösztönzi az iskolaigazgatókat, hogy a közös éneklésről minél több videofelvétel készüljön. Ezeket pedig “fel kell tölteni egy népszerű videomegosztó portálra, hogy ezen a napon határtalanul szóljon a dal”.

 

A sajtóban hol megértően, hol elutasítóan, hol pedig szélsőséges véleményekkel fogadott ötlet eredete, hogy  Bársony Bálint és Rieger Attila, valamint Fenyvesi Ágnes szerzeményét, a Barackfa című dalt választotta a kormány az Összetartozás dalának. A dal eredetileg a Hangold újra! CD-n, illetve daloskönyvben szerepel, amelynek célja, hogy újabb és újabb gyerekkórusok bevonásával adják elő a számokat, így terjesztve "az együtténeklés és zenélés örömét".

 

Az Összetartozás Dalában közreműködik az MR Gyermekkórusa, szólót énekel Csizmadia Anna népdalénekesnő. A dalban feltűnik több, tehetségkutató versenyből ismertté vált fiatal művész is, akik örömmel tettek eleget a felkérésnek, hogy előadásukkal tolmácsolják a nap központi üzenetét. Antal Timi, Bencsik Tamara, Baricz Gergő és Kállay-Saunders András énekesek szerepvállalása az Összetartozás Dalában is mutatja: bárhol is szülessünk a világban, a közös nyelv, a közös kultúra mindenhol és mindenkor összeköt bennünket. A dalban közreműködik továbbá Gergely Éva énekesnő, és természetesen a szerző, Bársony Bálint is látható és hallható az Összetartozás Dalának klipjében.

 

A dalból készült videóklipet a Nemzeti Összetartozás Napján sugározzák majd a közszolgálati médiumok csatornái. Június 4-én 18 órától a dal felcsendül a szabadkai Szent Teréz Templomban.

Nézze meg az eredeti videót:

 

Olvassa el ezt is!

Megkezdődött a kullancsszezon

Megkezdődött a kullancsszezon

Ne tévesszen meg senkit, hogy a híradások szinte mindig a hazai viszonyokkal foglalkoznak. A kullancsok megtalálhatók Közép-Európa összes országában. Térképpel!
Vásárhelyen a többség a hittant választotta

Vásárhelyen a többség a hittant választotta

Hódmezővásárhelyen magasabb az országos átlagnál a hit- és erkölcstan oktatásra beíratott, szeptembertől első osztályt kezdő gyerekek száma. 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...