KözéletMindenhol elismerik a bocskais katonák munkáját

2013. június 9., vasárnap
 

"Csaknem 1800 fő van már a gátakon az MH 5. Bocskai István Lövészdandár személyi állományából, Győrújfalutól Szentendréig mindenhol dolgozunk. Minden településen a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak katonáinkról, eddig fegyelmi, vagy egyéb probléma nem adódott, szervezett, összehangolt munka folyik" – mondta vasárnap este Böröndi Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka.

 

 

Kint vannak a búvárcsoportjaink, egészségügyi, logisztikai, élelmezési szakembereink, PTSZ-ekkel, rohamcsónakokkal, egyéb speciális technikai eszközökkel segítjük a védekezést. Pilismaróton például a semmiből sikerült egy gátat felépíteni összefogva más szervezetek katonáival.

 

Huszár Ferenc alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének megbízott parancsnoka, aki szintén végigjárta az árvízi védekezéshez vezényelt munkacsoportokat, így beszélt a bocskais katonákról: „tisztességgel, becsülettel helytállunk, nagyon jó az együttműködés a többi alakulattal. Sokat dolgoznak és a maximumot nyújtják csapataink."

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi Helyőrségi Zenekar is a Duna gátjain

A vásárhelyi Helyőrségi Zenekar is a Duna gátjain

Kovács István őrnagy, karmester: A hangulattal nincs baj, az erőnk még friss, de a tűző nap nagyon kiveszi az energiánkat. Vasárnap reggel még mindig Dunaszentpál térségében dolgoznak a vásárhelyi katonák. Képekkel!
Koronaőrök kíséretében Hódmezővásárhelyre érkezik a Szent Korona másolata

Koronaőrök kíséretében Hódmezővásárhelyre érkezik a Szent Korona másolata

A Szent Jobb 75 évvel ezelőtti országjárása során, egy napig volt Hódmezővásárhelyen is. Az évforduló emlékére ünnepséget rendeznek, amelyre elhozzák a Szent Korona másolatát. Képekkel!

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.