Kék hírekMilliárdos ÁFA csalás körvonalazódik

2015. január 26., hétfő
 
Milliárdos ÁFA csalás körvonalazódik

A Szegedi Járásbíróság pénteken elrendelte annak a 12 személynek az előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség.

 

 

 

 

A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, mert az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy egy olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek keretében egy Szlovákiában működő cég nevében különféle műszaki cikkek vonatkozásában fiktív termékértékesítéseket és fiktív termékbeszerzéseket szerepeltettek az irányításuk alá tartozó cégek könyvelésében és adóbevallásaiban, amelyekben a fiktív beszerzésekre tekintettel általános forgalmi adót igényeltek vissza. Valójában azonban a híradástechnikai, elektromos háztartási és szórakoztató elektronikai termékek zöme Magyarország területét nem hagyta el, azok jellemzően web áruházakon keresztül kerültek értékesítésre. A tényleges, bűncselekményt megvalósító tevékenység elfedésére fiktív értékesítési láncolatot hoztak létre a bűnszervezet közreműködésében érintett személyek és cégek részvételével.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak kiemelkedő tárgyi súlyú (öttől tíz évig terjedő szabadságveszéssel fenyegetett) bűncselekményt látszanak elkövetni, továbbá a halmazati büntetésre, valamint a bűnszervezetben történő elkövetésre irányadó szabályokra tekintettel – bűnösségük megállapítása esetén - akár 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható velük szemben, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén a hatóságok elől megszöknének vagy elrejtőznének. Emellett a gyanúsítottak a bűncselekményeiket szervezetten, összehangoltan látszanak elkövetni, továbbá jelenleg a bizonyítékok felkutatása, a tanúk kihallgatása is folyamatban van, így alappal lehet következtetni arra is, hogy az okirati bizonyítékok megsemmisítésével, elrejtésével, illetve a tanúk befolyásolásával a bizonyítás meghiúsítására törekednének, ezért előzetes letartóztatásuk indokolt.

A bíróság döntését 2 gyanúsított tudomásul vette, míg a többieknél nem emelkedtek jogerőre, mert fellebbezést jelentettek be.

 

Az eddig ismert információk szerint elektronikai cikkel áfát csaló csoportot kapott el a NAV. Közleményük szerint három napon át háromszáz pénzügyi nyomozó, ötven adórevizor, hetven pénzügyőr, a MERKUR bevetési egység tagjai és a NAV informatikai szakemberei dolgoztak száz helyszínen, a bűnszervezethez tartozó cégcsoport ügyvezetőinél, irodáiban és raktáraiban tartott házkutatásoknál és lefoglalásoknál.

81 milliárd forint körüli bevételt már megállapított a NAV, azaz nagyjából 22 milliárdot biztosan zsebre tettek. Egyes hírek szerint több elektronikai webáruház, köztük feltételezhetően egy Hódmezővásárhelyen is üzletet működtető cég került a NAV látókörébe.

Egyelőre hárommilliárd forint térülhet meg talán; a NAV közleménye szerint ugyanis lefoglaltak 1,8 milliárdnyi maradék árut, egymilliárd értékben pedig ingatlanokat, autókat, készpénzt, ékszereket és hasonlókat a gyanúsítottaktól. 12 ember őrizetbe vétele mellett több száz zsáknyi könyvelési adatot is lefoglaltak.

Egy érdekesebb esetet külön meg is említenek: az egyik irányító férfi a szüleinél rejtette el a pénze egy részét, egészen pontosan tízmilliót dugott a mosogatószekrénybe. 

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta az őrizetbe vett 12 ember előzetes letartóztatását, és erről a Szegedi Járásbíróság született határozat január 23-án.

 
 
VH-NAV
 

Olvassa el ezt is!

Hetek óta áll a víz Szikáncson

Hetek óta áll a víz Szikáncson

A csatornahálózat még nincs a településen, ezért a fürdőszobák, WC-k mára használhatatlanok ugyanis derítők tartalma már  az udvarokon van. Képekkel!
Emberrablás egy kis szépséghibával

Emberrablás egy kis szépséghibával

A napokban az egyik éjszaka az 5-ös főút mellett Röszkénél egy fiatal német lányt találtak, mezítláb, vékony kabátban. A lány elvezette a Készenléti Rendőrséget oda ahol fogva tartották.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.